. Ma Endre, Elek napja van.
A Fűtött utca nevű hajléktalanszállóban jártunk
2013-12-17 21:01:53
A Fűtött utca nevű hajléktalanszállóban jártunk

A Fűtött utca nevű hajléktalanszállóban jártunk

Az Iványi Gábor által vezetett Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) hajléktalanokat ellátó komplexumába látogattunk, amely Budapesten, a VIII. kerületi Dankó utcában található. (Képes tudósításunk.)


A MET egyházat - amely 15 településen 32 tanintézménnyel, országszerte hajléktalan-ellátó bázisokkal stb. rendelkezik - az Orbán-kormány egyházi státuszától megfosztotta, ami jelentős költségkiesést vont maga után. Először ahhoz kötötték a testvérközösség egyházi státusza visszaszerzését, hogy az egyház fel tud-e mutatni 10 ezer aláírt tagot. Miután a MET 18 ezer tagot mutatott fel, a kormányzat egy szakértőt rendelt ki, hogy tovább vizsgálódjon, visszaadják-e az egyházi státuszt. Várhatóan tehát itt is politikai döntés fog születni.

A "Fűtött utca" nevű hajléktalan-ellátó intézményben Horváth István, a több diplomás szociális munkás vezetett minket végig. Az épület oldalsó bejáratánál, az udvarban egy teljesen nyitott, csak felülről fedett területet mutatott, amelyről elmondta, hogy a törvényeknek megfelelően itt szoktak dohányozni, akik akarnak.

Az épületbe lépve rengeteg, sűrűn elhelyezett emeletes ágy, kevés asztal fogadott minket, rengeteg, főleg az ágyán üldögélő, szolid és csendes hajléktalannal. A szállóban jó pár fős személyzet végezte napi teendőit, jelenlétükkel pedig egyúttal biztosították a békességet és a rendet is. A hajléktalanok egyébként készséggel beleegyeztek, hogy fotózzunk bármit. Bizalmatlanságnak nyoma sem volt. A hontalanná tett magyar állampolgárok - akikről úgy döntött az állam, hogy nem jár nekik fejenként még egy 2X3 méteres, önállóan zárható lakrész sem - korlátlanul maradhatnak a Magyar Evangéliumi Testvérközösség hajléktalanszállójában.

A nappali nyüzsgés ellenére egyáltalán nem volt zsivaj; a legtöbben hallgattak, a többiek pedig beszélgettek. Mint azt Horváth István szociális munkás elmondta: ittasan is beengedik a hajléktalanokat, sőt, olyan is előfordul, hogy a hidegben, a bejárat előtt, az utcán fekve lelnek rá, akit aztán úgy kell bevinni a fagyhalál elől.

Mivel nappal volt, ezért nők és férfiak vegyesen üldögéltek az ágyakon, de Horváth István szerint egyébként a nők és férfiak teljesen külön alszanak, intim együttlétre pedig a házastársaknak sincs lehetőségük.

Megmutatta a felső szintet is, ahol egy- és kétemeletes ágyak terültek el. Az egyik emeleti, a többitől teljesen elszeparált részleg kizárólag nők számára volt fenntartva.

A földszinten kávéautomata, amelyből 60 Ft-ért lehetett kávét vásárolni. Kb. vele szemben egy társalgó és konyha, ahol a tévé előtt üldögéltek jó páran. Bent, az egyik fazék tele volt lecsóval. Szoktak főzni - mutatta Horváth István szociális munkás -, és el tudnak készíteni mindenfélét - mondta.

Külön részleget képezett, szintén a földszinten a lábadozó, ahol ágynemű is jár a betegeknek. Gyógyszert szedő pszichiátriai beteg éppen úgy volt ott, mint olyan rákos beteg, akinek az orvosok már egy évvel korábban is pár hetet jósoltak, hogy annyi van neki hátra, de most is szépen válaszolt a feltett kérdésekre. Ahogyan az a rendezettnek tűnő hölgy is, aki elmondta, hogy a lábfekélyei miatt fekszik ott, amely most, télre, hogy be van kötözve, rosszabbodott.

Érdekes volt látni, hogy a lerobbant hontalanok között teljesen rendezett és ápolt nők és férfiak voltak, szintén hajléktalanokként. Orbán óta ez a halmozottan beteges, orbánszociopátiás és Fideszpatológiás tendencia csak rosszabb lesz. Egyre rosszabb. Ahogyan a napokban egy hajléktalan, a Képviselői Irodaház előtt árulta a "Fedél nélkül" című újságot, mondva az épületbe belépő civileknek és országgyűlési képviselőknek: "Magyarország jobban teljesít, fedél nélkül, ÁFA-csalásban világelsők." (Klikk a cikkünkre!)

Horváth István szociális munkás elmondta - mutatva egy ráccsal elkülönített, kisebb térrészen belül a gépekre -, hogy ők mosnak rájuk. Majd bemutatta azt a jókora raktárt is, amelyben az adományruhákat tárolták, amelyeket látogatásunkkor is egy nő válogatott és rendezgetett.

A "Fűtött Utca" nevű ellátóhely utcai bejárata közelében található az a helyiség, ahol - mint azt Horváth István elmondta - hetente mindenkit részletes vizsgálatnak vetnek alá, hogy kiütések, élősködők stb. nyomai fellelhetők-e rajtuk. A fejtetvességet - ha engedi az illető - hajnyírással orvosolják, ha nem engedi, a rendszeresített vegyszerek valamelyikével kezelik, ahogyan a rühességet is, amelyet egyébként a rüh atka okoz.

Kérdésünkre mindenki, bármerre jártunk, elmondta, hogy az Orbán-kormány óta rosszabb lett a helyzet a hajléktalan szállókon is. Az orbáni szociopátia okozta rohamosan növekvő mélyszegénység pedig - ahogyan ezt korábban egy budapesti rovarirtó cég is nyilatkozta - robbanásszerű élősködőszaporulatot eredményezett. Az általában kiirthatatlan (egyébként kizárólag emberi vérrel táplálkozó) ágyi poloskákat is - mondta el Horváth István - az emberek hazaviszik. Ugyanis - mondjuk el tájékoztatásul - az amerre jár, mindenfelé serkéket (tojásokat) rak, amelyek és az újszülött imágók mérete valami mikronokban mérhetők. Horváth István elmondta, hogy az intézménybe is hetente jár rovarirtó cég, amely végigpermetezi a padlót, meg amit kell, és ez nagyon sokba kerül.

Az orbánizmus egyébként - tegyük hozzá - rohamosan elterjesztette a ruhatetveket is - amely normális esetben (lásd a szakirodalmat is!) csak háborúk idején jelenik meg -, továbbá az orbáni rühességet és más, a szegénységgel, a nyomorral és a háborúval - tehát láthatóan Orbán Viktorral - járó vérszívókat és betegségeket. Az orbáni háborús ruhatetvek pl. nem csak kellemetlenek, de olyan betegségeket is terjesztenek, mint a kiütéses tífusz, a lövészárok láz és a visszatérő láz. Ez Orbán Viktor széll kálmáni és tarlósi hagyatéka. Pl. a lövészárok láz. Mint a háborúkban. Orbán Viktor lelakta az országot, mert ez volt az ő szívében, lelkében, ez az, amit otthonról hozott és amire az országot - amelyet rábíztak - érdemesnek tartotta.

A szállóba való felvételhez tüdőszűrő igazolás kell, ha pedig valakiről azt gyanítják, hogy valamilyen tüdőbetegséget elkaphatott, részére rögtön szakellátó intézmény áll rendelkezésre, egyes problémáknál pedig elkülönítő helyiség, külön ággyal.

Megfelelő kormányváltással Orbán Viktornak és családjának sem kell aggódnia, hiszen a "Fűtött Utca" élelemről is gondoskodik. Ha pedig este az orbáni családtag visszatér a szállóra, és még mindig éhes, akad neki zsíros kenyér. Mert - tudtuk meg Horváth Istvántól - legalább zsíros kenyeret olyankor is adnak.

Reggelente fél 6-kor van ébresztő, amikor fél-, háromnegyed órára el kell hagyniuk az ágyat, ugyanis a személyzet minden reggel kitakarít. Utána vissza lehet térni, de a nappali melegedő is rendelkezésre áll. Lehet, hogy egy orbáni milliárdos vagy egy felcsúti Lőrinc nem ehhez szokott, sem a most megházasodott Orbánlány, Orbán Ráhel (akinek a vőlegénye házához vezető privát utat is közpénzből készítették el), de elhihetik, meg lehet szokni a szegénységet is, miután a megfelelő kormányváltás erre kényszeríti a vagyonától megfosztott, addig orbáni oligarcha multimilliárdosokat.

Tehát - üzenhetjük az öngyilkossági statisztikákban is jeleskedő magyar népnek - van még remény.

Lásd kapcsolódó cikkünket is: A kitagadott egyház - Iványi Gábor napja

Cikk: Molnár F. Árpád
Fotók: Domján Tibor, Molnár F. Árpád

 

Horváth István szociális munkás, Domján Tibor (a Debreceni Hírhatár főszerkesztője) és Mayer Anna keramikus művész a dankó utcai hajléktalanszállóban.

 

Molnár F. Árpád (az Alsóörsi Hírhatár főszerkesztője) és Horváth István szociális munkás a "Fűtött utca" nevű hajléktalanszállóban.

 

Domján Tibor újságíró, Mayer Anna keramikus és Horváth István szociális munkás a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) "Fűtött utca" nevű, hajléktalanokat ellátó intézményében.

 

Farkas Barnabás (középen), a "Fűtött utca" vezetője. Zöld sállal Molnár F. Árpád. A kép bal szélén az egyik szociális munkás. (A fotó nem a szállóban, hanem egy másik épületben készült.)

 

Kb. egy perccel a hajléktalanszálló látogatása után, az udvarban Molnár F. Árpád újságíró és Mayer Anna keramikus.

Utoljára frissítve: 2013-12-17 21:24:50

További híreink
Már elnöke sincs a Momentumnak
Lemondott Tompos Márton a Momentum éléről.
2025-07-16 16:27:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Dobrev Klára feljelentett egy államtitkárt
Rágalmazás miatt feljelenti Takács Pétert, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárát Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.
2025-07-16 16:27:42, Hírek, Fókuszban Bővebben
Hadházy Ákos esete Magyar Péterrel
Mint amikor a gyógyíthatatlannak ítélt betegségébe már beletörődött ember megtudja, hogy csoda történt, mégis van reménye az életre, egy nemzetnek is ilyen túláradó öröm ...
2025-07-16 09:09:15, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Legalább 2,5 milliárdos állami támogatással hoznak létre turisztikai attrakciónak szánt látványszínházat a Mil...
Bővebben >>