Hatalmas történelmi pofon volt, hogy az állandóan magyartalansággal vádolt Alföldi Róbert rendezte meg a szélsőjobb oldal számára státuszszimbólumként besorolt István, a királyt.
Molnár F. Árpád kritikája.
Bevezetés:
Hatalmas, történelmi pofon és zseniális húzás volt az az ötlet, hogy a szélsőjobboldal magyarországi elterjedése óta idegen szívűséggel vádolt Alföldi Róbert megrendezte az "István, a király" című rockoperát. A klasszikus szövegszerkesztés szerint most azzal lehetne folytatni, hogy "a még ellenségei körében is elismerten rendkívül tehetséges rendező Alföldi Róbert...", de nem tehetjük, mert Magyarország intellektuális színvonala már régen az alá zuhant, hogy - a jobb időket látott Magyarország gyakorlatához hűen - a bírálók legalább halványan az objektív, mértékletes, ép ésszel befogadható kritikák és bírálatok mentén mozgolódnának, igyekezvén, hogy ne járassák le magukat a fél világ előtt és ne soroltassanak be végleg az elvakultak zajos és primitív, szinte 100 %-ukat tekintve a művészetek minden formájához analfabéta hőzöngők és irracionális gyűlölködők táborába. A hangos népi - ezt kell írni, mert ez az igazság - gyűlölködők 98 %-a ugyanis nem látta Alfölditől az "István, a király"-t, sőt, természetesen soha, semmit nem látott tőle, legalább 60-80 %-uk pedig jó eséllyel színházban sem járt soha, hanem mivel valamikor a kuruc.info és hasonló szintű csőcselék médiumok, minden idők legocsmányabb stílusú, minőségű és megbízhatóságú szennylapjai Alföldit kikiáltották valamiféle liberális ellenségnek, ezért a mindig vezényszó szerint falkában vágtató tömeg ezzel éppen úgy azonosult, mint amikor ugyanez a kurucinfós és nemzeti hírhálós náci sajtó kikiáltotta Csányi Sándor OTP-vezért érinthetetlen és szuperhazafias magyar nemzeti bankárnak, hiába tártam fel a valóságot egyedül. Minden Csányi Sándort akár csak megkérdőjelezőt nemzeti ellenséggé és zsidó hazaárulóvá nyilvánított a társadalom legalját, a nemzet ürülékét mozgatni és kavargatni igyekvő primitív sajtószenny, ami az azóta főellenséggé kikiáltott akkori Orbán-Pintér-bandatagot, Csányi Sándort ismét ellenséggé kiáltotta ki. Ez csak egy példa, a szemléltetés kedvéért azoknak, akik nem pártfalkákban vágtatnak, hanem képesek független, önálló gondolkodásra és értékszemléletű magatartásra.
De jól is néznének ki a független elmék és az értelmesek, meg az ország, ha az utca leggyűlölködőbb hangjai a kurucinfóval kórusban diktálnák a művészi szabadság helyett a művészetek halálához vezető elbutult, gyakran abszolút nyíltan fasiszta propagandát, borulva, mint a részeg állat, egyik faltól a másikig, ahol az egyik nap aki ellenség, a másik nap nemzeti hős, mert egyik döntést sem a józan ész, hanem a bármelyik pillanatban ellentétessé váló legalacsonyabbrendű érzelmek, indulatok és ösztönök uralják. Nagyon csúnya lenne, ha a művészi szabadság fölött ilyen alacsonyrendű állati indulatok és a nácik diszponálnának. Ha Alföldi Róbert István királyáról elhitették volna ezen rétegekkel, hogy azt nem Alföldi Róbert, hanem Vona Gábor, a Jobbik elnöke vagy a "Vér és becsület" nevű náci csoport rendezte, akkor perdöntő fölénnyel látva és látatlanul is nemzeti szuperkincsnek kiáltották volna ki.
Akkor most jöhet a darab.
Kritika:
Alföldi Róbert István királya monumentális, patetikus, szenvedélyes mű. Bár a hajdani szövegíró Bródy János - aki természetesen sokkal többet vár el, hogy a teljes hatás átüssön - elégedetlen volt az RTL Klub filmfelvételeivel, valójában az RTL Klub rendkívül kidolgozott, precíz és kiváló operatőri és ezzel összefüggő rendezői munkát végzett.
Az Alföldi-darabnak már a nyitó képsoraiban átütő, hogy Alföldi nem csak megformálta a színészek alakítását, de jóval többet hozott ki belőlük, mint amennyit ők saját magukból képesek lettek volna kihozni. Nem is jut eszembe, hogy valaha is láttam volna olyan színházi darabot vagy filmet, ami hordozta volna ezt a különleges sajátságot. Hogy most viszont ilyet láttunk és a színészek nem egyarcúak, hanem többek lettek - pedig egy kéz, Alföldi Róbert formálta őket -, önmagában is indokolttá teheti, hogy ezért Alföldi további kísérletekre kapjon költségvetést, célzatosabban szólva filmrendezőként is újra megjelenjen.
A darab rengeteg statisztája számára - szemben a gyakorlattal - ugyancsak megkövetelt volt, hogy színészként alakítsanak, annyira, hogy már-már az indiai Bollywood statisztái és táncosai seregének alakítását idézte. Az indiai filmgyártás e tekintetben (is) releváns eséllyel a világ legmagasabb színvonala.
Mivel a zenéhez gyakorlatilag nem nyúltak, így Alföldi Róbert pl. olyan területeken érvényesítette a XX. és XXI. század művészeti ágaira jellemző megoldásokat, mint pl. a Krisztus utáni első millenniumi honfoglalás korában megjelenő rendőrök, kommandósok, félautomata fegyver és géppisztolyok, Trabant és nyugati autó, napszemüveges ügynökök, a statiszták mai kornak megfelelő ruházata, a napszemüveges Koppány, István király öltönyben és nyakkendőben és hasonlók.
Alföldi Róbert kiválóan ráérzett Stohl András - botrányai miatt is egyedivé vált - kivételes lehetőségeire és adottságaira, amikor rábízta Koppány alakítását. Stohl András az egész magyarországi színészarzenálnak amúgy is az egyik legjobb színésze. Alföldi erre még jócskán rá is licitált és Stohl Andrást - nyilvánvalóan szándékosan - az összes karaktert felülmúlóan a leglátványosabb, legfeltűnőbb személlyé tette, miközben Stohl Andrásnak megadatott az is, hogy a legmagasabb szintű színészi teljesítményt nyújtotta. Koppány nagy formátumú és a legfőképpen szimpatikussá tett alakja, valamint Koppány és jóhiszemű, jó szándékú híveinek áldozatisága mellett Alföldi Róbert szándékosan formálta szürkévé István király alakját, akihez képest több mellékszereplő is markánsabb személyiséggel, öltözékkel, méltósággal és gyakran hatalommal lett felruházva. Mintha Alföldi minden szinten Koppányt kontrasztosította volna István király öltönyös-nyakkendős szürkeségével szemben. Eközben akár még a statiszták serege is feltűnőbb volt István királynál.
Alföldi további aktusai, hogy nyugodtan felhasználta a zajos szélsőségesek és a nácik között nyilvánvalóan további botrányozásokra ürügyet adó megoldásokat, mint a XX-XXI. századi, az elmúlt fél évszázad művészeire jellemző, gyakran meghatározó formabontó elemeket, amik a zenei politonalitáshoz vagy a dodekafóniához némileg hasonló módon alternatív öltözködést biztosítanak a szereplők számára, a színpadon autók, rendőrök, kommandósok és géppisztolyok, de ott van mementónak pl. Stohl András kiemelt nemzeti színésszé választása is.
Most én is formabontó leszek: nem csak nekem, de az RTL Klubban és másutt is sokaknak jutott eszébe, hogy nem is csekély a hasonlóság az ezer évvel ezelőtti Koppány és a Koppány Csoport elnöke, Balogh Béla között. Aki - mint én - személyesen és közelről ismeri Balogh Bélát, a Koppány Csoport elnökét, minden magyarok legnagyobb eredményeket felmutatott otthonvédőjét, azt Koppány alakítása hamar Balogh Bélára emlékezteti (és csöppet sem a névazonosság miatt!), olyan kivételekkel, hogy a mai Koppány morálisan már az első pillanattól kezdve kétségbevonhatatlanul győztes háborút folytatott és biztos, hogy csak a súlyosan megtévedtek és a mentálisan általában a szociopátia irányában megbetegedtek nem képesek elismerni a Koppány Csoport halhatatlan erkölcsi érdemeit, amit az otthonvédelem terén - 10 millió lusta, közönyös vagy rosszindulatú állampolgárral szemben - letett a haza és az Emberiség asztalára.
A darabhoz visszatérve: Alföldinek a színészeket formáló és reformáló zsenije eredménye a Trabantból kiszálló Nagy Feró színészi alakítása is, aki olyan arcmimikával és tétova mozgással jelenik meg, ami Nagy Feróra semmiképpen, Alföldi Róbert színészetformáló tetteire vonatkozóan viszont mindenképpen kéz- és ujjlenyomat. A gyenge, szürke és befolyásolható István király alakja mögött álló erélyes és követelő nagyasszony, Udvaros Dorottya fellépése pedig némiképpen a 2013-as Elysium Jodie Foster-ét is felidézi.
Mivel gyermekkorom óta kritikus szemmel nézem a színházi darabokat és a filmeket egyaránt, hogy az milyen minőségű zeneszerzés, zenei rendezés, operatőri, rendezői stb. munka tekintetében (ha az elmúlt 10 évben már messze nem is annyira figyelem ezt, mint annak idején), így feltűnt a színekkel és itt-ott a fény-árnyék hatásokkal való operálás is. Az amúgy egyes filmekben a semmit is roppant látványossá tevő fény-árnyék hatásokat érdemes lehet pl. a korábbi Ridley Scott-hoz hasonlóan és ezer más módon is alkalmazni.
Mint azt érintettem: az Alföldi-darab színészeinek ruházata is - hogy úgy mondjam - nem régi tradicionális volt, de hozzáteszem, hogy a mai művészi megoldásokat illetően már csöppet sem botrányos vagy szokatlan, sőt, úgy véltem, e tekintetben a rendező akár lehetett volna bátrabb is, a ruhák lehettek volna kirívóbbak is, amilyenekkel egy divatbemutatón találkozunk, vagy hangulatilag egy-egy David Lynch-filmben.
Ha pedig a filmeknél is tartunk: tetten érhető volt, hogy Alföldi Róbert sokkal, de sokkal inkább alkalmazta azon jelképeket és jelképrendszereket, amiket az USÁ-ban filmrendező magyarok viszont nem voltak képesek.
Csak részben ide tartozik, hogy az USA legnagyobb költségvetésű filmjeiben, a világ legnagyobb rendezőire jellemző, hogy minél nagyobb egy rendező és minél több pénzt mernek ezért rábízni egy-egy alkotás elkészítésére, annál inkább törnek fel belőle a tehetségével együtt benne rejlő, az illuminátus hatalmakat és a kozmikusan eredő forrásokat, valamint az Istent kísérő, a lakosság számára még mindig jórészt ismeretlen jelképek, amiket a rendező - nagyságánál fogva - kénytelen állandóan beszerkeszteni, megépíteni, megmutatni és beszélni a titokról, ami áthatja a világot. A legnagyobbakat hatása alá keríti az az idegen eredetű erő és titkos ismeret, ami az általa legnagyobbakká tetteket beavatja számos eddig öröktől fogva elrejtett titokba, hogy jelentősen eggyé válhasson velük, illetve mivel a felnövekvésük egy nagyobb hatalom miatt elkerülhetetlen, ezért avatja be őket megannyi titokba, hogy mind nagyobb együttműködésre bírhassa őket.
Alföldi Róbert gyűlölői számára - mert neki főként nem intellektuális kritikusai, hanem indulati életet élő irracionális gyűlölői vannak, tehát gyűlölői számára - botrányos, kritikus elme számára magvas, sokunk értékelése szempontjából pedig az igazságra rávilágító az, ahogyan Alföldi Róbert befejezi a művet: a despotikus háborúságok és nemzetközi kényszer közepette erőszakkal trónra ültetett István királyt ünneplő élők és halomra gyilkoltak dicsőséges, zengedező éneke ez a szép Magyarországról és a csodálatos jövő előtt álló népről, amely összegyűlik a szent korona (mintegy vasból készült) égisze alatt, amikor az egész népes élő és halott gyülekezetre váratlanul rázárulnak a szent korona részeként, a nép egésze körül megjelenő fémrácsok, bebörtönözve mindenkit.
Mindenki rabságba kerül. Az arcok döbbenetről és csalódottságról árulkodnak.
És valóban: István király nem egy fényes, boldog, keresztény Magyarországot, hanem a királyi koronák és a császárság ébenfekete, keresztény köntösbe bújtatott, tömeggyilkos és háborús, a Sátán által vezetett despota egyházát és inkvizícióját hozta el, ahol a Bibliát és benne az Újszövetséget az egyház és a király betiltotta, a kötelező templomi miséken a pap - hogy senki ne értse - latinul olvasta, a Szentírás valódi szövege - a Jézus Krisztus, a próféták és az apostolok szavai - államtitkot képeztek, tomboltak a keresztes háborúk és tombolt a valódi keresztyéneket évszázadokon át tömegesen irtó inkvizíció és beköszöntött a gyarmati "szép Magyarországra" a sötét középkor álkeresztény, pénzügyi és hatalmi, istentelen és internacionális, valójában nagy babiloni Júdás-rendszere.
Ezt nevezik most Orbánék és a nácik keresztény gyökérnek és mint az állatok, bután és ostobán vihognak a próféták által részletezett akkori és mostani Nagy Babilon kifejezésén, hiszen a Bibliát sem olvasták soha, lényegük pedig sosem az értelem és a tudás, hanem az irracionális érzelmek, a pártokrata ostobaság, az indulat, a gőg, a düh, a gyűlölet és a legalacsonyabbrendű, legprimitívebb ösztön.
Nekik tényleg nem való Alföldi Róbert (sem), hiszen ott van nekik napi moslék-betevőnek választott vályújuk, a kurucinfó.
István király és a korona, valamint a gazdagok oligarcha birodalmát erőszakkal fenntartó császárság nagy babiloni szajha és álkeresztény, despota júdásrendszere a betiltott Bibliával, a keresztes háborúkkal, a Biblia által pogánynak nevezett tárgyakkal (ilyen egyébként a korona is) és a szintén pogány inkvizícióval együtt számunkra, valódi keresztyének számára mindezek azóta is örök és eltörölhetetlen botrányok, ezért mi azóta is hirdetjük a középkori papsággal és a tömeggyilkos királyok pogány dicsőítésével szemben:
az Úr Isten és a Jézus Krisztus Igéjét.
Írta: Molnár F. Árpád.
09. 28. 2013.; Budapest, Hungary.
