. Ma Kálmán napja van.
Alkotmány a gyermekek ellen - Korózs Lajos szociológus
2013-09-18 09:55:11
Alkotmány a gyermekek ellen - Korózs Lajos szociológus

Alkotmány a gyermekek ellen - Korózs Lajos szociológus

A világszerte súlyosan bírált, a Fidesz - azaz Orbán Viktor - által gyártott alkotmány a család- és gyermekellenes intézkedéseknek is alapot vetett. Erről beszélt Korózs Lajos szociológus, az MSZP elnökségi tagja.

 


Az 1958-as, egri születésű Korózs Lajos az ATV "Egyenes beszéd" című műsorában Kálmán Olgának válaszolt, aki használt azzal, hogy apró kekeckedéseivel Korózs Lajost kissé lendületbe hozta, jobban mobilizálva a képviselő igazságérzetét.

- Az Alaptörvényben vannak olyan definíciók - mondta Korózs Lajos -, amelyet nem nagyon vettek észre az emberek vagy volt olyan mondat, amit ilyen jópofának tartottak. Ilyen az egyik, hogy: "A szülő köteles gondoskodni a gyerekéről."

A katolikus falusi értelmiségi családból származó Korózs Lajos így folytatja:
- ... az első mondatban az van benne, hogy a települési önkormányzatok által eddig kötelezően működtetett feladatokat, az alapellátás területén, a szociális alapellátás területén innentől kezdve nem kell csinálni. Nem kell szociális étkeztetésnek lenni, nem kell falugondnoki szolgálatnak, tanyagondnoki szolgálatnak lenni, nem kell családsegítésnek lenni, nem kell gondoskodni a gyermekek napközbeni ellátásáról, oda nem kell óvodát, merthogy benne van az Alaptörvényben, hogy a szülő kötelezhető arra, hogy gondoskodjon a gyerekről. És ugyanígy az idősellátás kapcsán.

Korózs Lajos a szociális háló egyfajta katasztrófájáról, valamint Magyarország 10 millió lakosának a nyugdíjrendszere mintegy vagy tényleges megsemmisítése kapcsán is nyilatkozott:
- A régi Alkotmány azért sokkal erősebb hálót szőtt, mint ez a mostani, illetve hát ez már nem is szociális háló, hát ez már pókhálónak is borzalmas. Tehát itt a szociális biztonság oly' mértékben gyengült az Alaptörvénnyel (...); Magyarországon nincs társadalombiztosítás, amióta Alaptörvény van! Hát kivették az Alaptörvényből, gyakorlatilag ez alapozott meg a nyugdíjrendszer totális szétverésének szinte!

Korózs Lajos szociológus 2004 és 2006 között az Ifjúsági Családügyi Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára volt, 2004-től 2010-ig pedig - 6 éven át - az Idősügyi Tanács titkára. 2006-tól 2008-ig az Országgyűlés Ifjúsági, Családügyi és Szociális Bizottságának elnöke, 2008 és 2010 közt pedig a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. Országgyűlési képviselő 1994-től 2010-ig volt.

 

Cikk: Molnár F. Árpád;

2013.09.18.

További híreink
Az Orbán család vagyona nő közpénzből, mégis a „flakonozókat” büntetik
Egyre többen vannak, akik némi plusz bevétel reményében köztéri kukákból gyűjtögetik a visszaváltható palackokat és fémdobozokat, de ezzel valójában szabálysértést követn...
2024-10-06 10:41:53, Hírek, Fókuszban Bővebben
Vujity Tvrtko tündöklése és bukása
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az amerikai letelepedéséért küzdő Vujity Tvrtko, magyar „médiasztár” a szélsőjobboldali orbáni propaganda terjesztésének egyik kulcsszereplőj...
2024-10-01 12:20:31, Hírek, Fókuszban Bővebben
A köztársasági elnöknek nincs véleménye Orbán Balázs ’56-os hősöket alázó kijelentéséről
Sulyok Tamás köztársasági elnök sem most, sem a jövőben nem szeretné kommentálni Orbán Balázs vagy más miniszterek szavait – közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgat...
2024-09-29 11:50:00, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A 24.hu információi szerint Schadl György luxusautóit, amelyeket korábban nem volt hajlandó bejelenteni, most ...
Bővebben >>