. Ma Emma napja van.
Az Origót is feljelentették a milliárdos bűnügyek miatt
2013-11-16 15:05:14
Az Origót is feljelentették a milliárdos bűnügyek miatt

Az Origót is feljelentették a milliárdos bűnügyek miatt

Az Origo Zrt. ellen is büntető feljelentést tettek a Debreceni és az Alsóörsi Hírhatár főszerkesztői abban az egyre botrányosabb eltussolási bűnügyben, amelyben fél milliárdos tételek röpködnek és amelynek főszereplője Heritesz Viktor volt.



Tisztelt Hatóságok!

Kérjük, hogy feljelentésünket az illetékes hatóságoknak továbbítsák!

Tisztelt Hatóságok! Kérjük, hogy jogi állásfoglalásaikat abban a szellemben fogalmazzák meg, hogy azt továbbítani fogjuk Viviane Reding Európai Uniós biztosnak, valamint számos további Európai Uniós és nyomozó szervnek, kormánynak és titkosszolgálatnak, mivel tapasztalataink szerint Magyarországon nem csak rettenetesen sok Európai Uniós támogatás tűnik el nyomtalanul, hanem ami a fő gond, az ilyen bűntettek tengereit a magyarországi hatóságok mintegy 100 %-ban eltussolják, annak ellenére, hogy tengernyi gazdasági bűntettről a bizonyítékok teljesen nyilvánvaló és magától értetődő (Klikk!).


Mi - Molnár F. Árpád és Domján Tibor -, média-főszerkesztők és dokumentumfilmesek

Büntető Feljelentést teszünk ismeretlen tettesek ellen a Büntető Törvénykönyv (Btk.) 376. §-ának (6) bekezdésébe ütköző, annak a) pontja szerint minősülő, az Origo Zrt. által eltussolt, 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő Hűtlen kezelés bűntette miatt.

Továbbá Büntető Feljelentést teszünk az Origo Zrt. ismeretlen tettesei ellen a Büntető Törvénykönyv (Btk.) 282. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, annak a) és c) pontja szerint minősülő Bűnpártolás bűntette miatt!

Bizonyítékként annak a cikknek a címét és Internetes elérhetőségét is megjelöljük, amely az Alsóörsi Hírhatáron jelent meg és amely cikkből további Internetes linkek mutatnak a további, összegyűjtött bizonyítékokra. A cikk címe: "Orbán, EU-pénzek, ügyészbűnözés: Az eltussolt milliárdokból". Internetes elérhetősége: http://www.alsoorsi-hirhatar.hu/hirek/orban-eu-penzek-ugyeszbunozes-az-eltussolt-milliardokbol

Tisztelt Hatóságok: megismételjük, hogy jogi állásfoglalásukat el fogjuk küldeni az Európai Unió ellenőrző és felügyeleti szerveinek, valamint nemzetközi nyomozószerveknek, kormányoknak és többek között titkosszolgálatoknak. Kérjük, hogy mindenki ennek szellemében döntsön a bűnügyi nyomozás vagy az Orbán Viktort és Magyarországot menthetetlenül súlyos hátrányba vető bűnügyi eltussolás oldalán!

Indoklás!

1. Heritesz Viktor vállalkozó az Új Széchenyi Terv keretében, jelentős részben Európai Uniós pályázati pénzből projectvezetője lett és garanciát vállalt a "Kisterenyei Ipari Park alapinfrastruktúrájának kiépítésére" (lásd az eredményt a mellékelt képen!). A projectre 480 millió 630 ezer 664 Ft-ot nyert el. A project megvalósítási határideje 2012 november volt. A projectből - mint az az Európai Uniós pénzekkel támogatott magyarországi projectek tömkelege esetében gyakori - semmi több látható nem lett, mint az ismert zöld-fehér (fradista külsejű) tábla arról, hogy mennyibe került a lakosságnak és az Európai Uniónak a semmi illetve közpénz-eltüntető bűnözők további anyagi feltőkésítése. Amint az a 2013. október 4-én készült, a bizonyítékként hivatkozott cikkbe helyezett képeken látható (Klikk!), a félmilliárd Ft-ot elnyelő beruházásból a világon semmi látható nem valósult meg, de a félmilliárd Ft-unk eltűnt. A zöld-fehér, fradista külsejű nemzeti tábla és az elgazosodott, gondozatlan alapkő - feltételezéseink szerint - nem kerülhetett 480 millió 630 ezer 664 Ft-ba (jelenlegi árfolyamon 1 millió 600 ezer euróba!), még úgy sem, ha ezt a tényt Heritesz Viktor és a jelenleg Sáling Gergő által vezetett Origo Zrt. szeretné eltüntetni, szőnyeg alá söpörni és elvbarátaival közösen megsemmisíteni. A tábla azt hirdeti, hogy a tábla és a körülötte kinőtt gaz "az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg" és félmilliárd Ft-ba került. Nézetünk szerint ezt Heritesz Viktor és az Origo Zrt., valamint az Origo politikai és részben pornókereskedelmi gazdasági háttere reális kalkulációnak találhatja ugyan, de normális és egészséges, ép elméjű ember és a bűnözéssel nem szélsőségesen összenőtt befektető semmiképpen!

Kérjük a Tisztelt Hatóságok részéről annak tételes megállapítását és részünkre, tehát az Európai Unió és a nemzetközi nyomozó szervek stb. részére annak tételes felsorolását, hová tűnt az Európai Unió és a magyar lakosság félmilliárd forintja! Vagyis a magyar állam tételes felsorolását és jogi állásfoglalását kérjük! Hová tűntettek el Heritesz Viktorék - az Origo Zrt. odaadó bizonyíték-eltüntetési mániájával kéz a kézben - 480 millió 630 ezer 664 Ft-ot! Mivel Orbán Viktor óta egy kamasznak gyakran rögtön letöltendő börtön jár, ha a boltból ellopott egy cukorkát, így kérjük a Tisztelt Hatóságokat, hogy ne csak nagyjából vizsgálódjanak, hanem tételesen számoltassák el az eltüntetőket a 600 Ft-unkról, a 60 Ft-unkról és az összeg végén szereplő, börtönnel büntetendő 4 Ft-unkról is!

A félmilliárd Ft-ba kerülő alapkő letételénél jelen volt Bátonyterenye polgármestere (és eredetileg is a Bátonyterenyei Ipari Parkról van szó), de a polgármestert - mintha nem egy falu, hanem egy világváros polgármestere volna - azóta sem tudta elérni sem a másik ügyben károsult Molnár József, sem az Alsóörsi Hírhatár főszerkesztője, sem a Debreceni Hírhatár főszerkesztője. Így a polgármester nemhogy 4 Ft-ról, de 500 millió Ft-ról sem tudott (legalább plusz-mínusz 200 millió Ft precizitással) számot adni. A hatóságok - erőszakkal - bizonyára könnyebben előcitálhatják a bátonyterenyei, közpénzen fizetett polgármestert, ha mégoly sok dolga is akad ott, a pusztaságban, miközben mi annak ellenére, hogy ingyen végezzük munkánkat, a hét és az év minden napján elérhetőek vagyunk.

2. Molnár József debreceni lakos felkeresett minket és - dokumentumokkal bizonyítva - elmondta, mi pedig nyilvánosságra hoztuk, hogy Heritesz Viktort, aki a Terra Mitika Kft. ügyvezetője volt, ő, azaz Molnár József megbízta egy családi ház építésével (amint azt a bizonyítékként mellékelt cikkünkben is taglaljuk). Heritesz Viktornak a házat 2010. június 30-ára kellett volna elkészítenie. Átvett ennek céljából először 4 millió Ft-ot, majd fejlesztés címén további 8 millió Ft-ot (amely fejlesztésről kiderült, hogy nem valósult meg, csak a pénzt tüntette el), majd további 7 millió Ft-ot. A ház természetesen nem készült el azóta sem. Heritesz Viktor először eltűnt, majd amikor Molnár József károsult törvényes megbízást adott a Costella nevű behajtó cégnek, a Costella felkutatta Heritesz Viktort. Ekkor Heritesz Viktor megijedt és azt a hamis ígéretet tette, hogy amennyiben Molnár József visszahívja a Costella végrehajtó céget, akkor biztosítja neki egy budapesti lakás padlásrészét. Miután Molnár József a Costella céget visszahívta, az Origo Zrt. által védett pénzelnyelő Heritesz Viktor természetesen lelépett és természetesen sem nem fizetett, sem nem adott semmit.

3. További súlyos bűntettekre gyanúokot adó tényező, hogy Heritesz Viktor cellbeton fejlesztésére is felvett pénzt Molnár Józseftől, házépítéshez való alapanyag címén, miközben más forrásból, ugyancsak cellbeton fejlesztése címén 560 millió Ft-ot nyert el, miközben a cellbetont már más magyarországi cégek is feltalálták és forgalmazzák (amint ezt az Internet keresőjébe írva is azonnal előtűnik). Külön büntetőper és bírósági tárgyalások témája kellene legyen, hogyan lehet valamit többször feltalálni, különféle forrásokból felvett pénzekkel fejleszteni és hol tud elszámolni Heritesz Viktor azzal (és mostantól a bolti cukorkás utolsó forintokig bezárólag követeljük ezt!), hogy mikre költötte a sok százmilliót? Amerikai dokumentumfilmekből ugyanis azt látjuk, hogy ennél kevesebb pénzből egy, máskor két személy saját tervezésű, motoros repülőgépet épít a garázsában, továbbá ugyanilyen elven működő, szárnyak nélküli UFO-t, amely repülő csészealj formájú és abba beleülve, másokba belefeküdve több száz kilométeres sebességgel repülnek! A feltalált cellbeton újbóli feltalálása és az agyonfejlesztett cellbeton fejlesztése semmiképpen sem kerülhet ennyibe! Még úgy sem, hogy a világranglistán Magyarország a legutolsó helyen végzett a tekintetben is, hogy innen menekítik ki off shore cégekbe a világon a legtöbb pénzt, a Föld összes országa közül! Azaz innen hordják ki a legtöbb nemzeti adót az egész világon!

4. A Sáling Gergő részéről főszerkesztett Origo Zrt. által titkosított vállalkozó, Heritesz Viktor, aki tehát egy másik pályázatában, úgynevezett cellbeton továbbfejlesztése címén további 560 millió Ft-ot nyert/nyertek el, olyan társaikkal tették ezt, akik a Heller Bau Kft.-nek az ügyvezetői voltak - állítja Molnár József, akitől egy másik ügyben Heritesz Viktor és társa 16-20 millió Ft-ot vett fel és tüntetett el. Molnár József károsult a bizonyítékként mellékelt cikkben azt állítja (Klikk!), hogy Heritesz Viktor cége, a Terra Mitika Kft., amely eltüntette Molnár József úr 16-20 millió Ft-ját is, zugszerződésben a Heller Bau Kft.-nek adott át pénzeket, amely Heller Bau-nak az ügyvezetői külföldi állampolgárok és "állítólag" arabok voltak.

5. Ha a Tisztelt Hatóságok - szemben az olyan bizonyíték-eltüntető házi és egyúttal lopott pornóterjesztő portálok módszereivel, mint az Origo Zrt. - utánanéznek a cégbíróságon Heritesz Viktornak, akkor azt fogják látni, hogy Heritesz Viktor sorban indította vállalkozásait arra, hogy aztán azok szépen, sorban csődbe menjenek és csődeljárás alá kerüljenek. Heritesz Viktor - amikor Molnár F. Árpáddal beszélt telefonon - jól hallhatóan azért nem akart semmiféle sajtó-helyreigazítást sem, mert szó szerint mintegy rettegett attól, hogy a rengeteg gazdasági ügy bármelyike vagy azok dominószerű beborulása miatt előzetes letartóztatásba vághatják. Heritesz Viktor ezért mindvégig kizárólag abban mutatkozott érdekeltnek és aktívnak, hogy mindenféle rendelkezésre álló bizonyítékot felkutasson és megsemmisítsen! Ugyanakkor a bizonyítékok eltüntetése érdekében bírósághoz sem mert fordulni soha, alapos okkal gyaníthatóan azért, mert azzal valószínűsíthetően nem elfedezi, hanem felhívja a figyelmet ezekre a tarthatatlan pénzeltüntetési ügyekre, valamint bedőlt/bedöntött cégeinek sorára!

Tisztelt Hatóságok! Mérlegelésükkor legyenek arra tekintettel, hogy Heritesz Viktor eddig is, minden tetten ért aktusa és rendelkezésre álló dokumentum és bizonyíték szerint csak az irányban tevékenykedett, hogy a róla szóló terhelő bizonyítékokat eltüntesse és lehetőleg megsemmisítse! Ez az előzetes letartóztatás szükségessége és jogi kényszerhelyzete vonatkozásában megkerülhetetlen tényező!

6. Kérjük a Tisztelt Hatóságokat, hogy mivel az Origo Zrt. - Heritesz Viktor akaratának engedve - törölte a 16-20 millió Ft-tal megkárosított Molnár Józseffel készített dokumentumfilmünket, ezért az Origo Zrt. által megsemmisített bizonyítékokat az Origo Zrt.-től kérjék be büntetőjogi vizsgálatra és tegyenek büntető feljelentést az Origo Zrt. és annak ismeretlen tettesei ellen Bűnpártolás bűntettének alapos gyanúja és bármilyen további, felmerült bűncselekmény gyanúja miatt.

Tájékoztatásul közöljük, hogy az Origo Zrt. több, mint 30 újságíróját - beleértve Sáling Gergő főszerkesztőt is - levélben kerestük meg annak érdekében is, hogy a hatóságok nyomozati munkája elősegítésére jelöljék meg, mely Videa-címen volt látható az általuk törölt tényfeltáró videó. Természetesen - ahogyan eddig az évek során - az Origo Zrt.-nél egyetlen újságíró sem akadt, aki levélben vagy telefonon válaszolt volna, de nem is vártuk ezt, hiszen az Origo Zrt. eddigi gyakorlata és mindig tapasztalt általános szellemi és erkölcsi sajtóetikája és minősége kizárta, hogy a nevében média bármely sajtósa bármiféle választ kinyögjön. Amiképpen azt a Tisztelt Hatóságok is tapasztalatból tudhatják: akiknek rejtegetni valójuk van, szinte minden esetben a teljes hallgatásban, elhallgatásban és eltitkolásban látják az egyetlen menekülési lehetőséget, mivel megvédeni magukat úgysem tudják, ha pedig megszólalnak, várhatóan annál rosszabb helyzetbe kerülnek.

A Sáling Gergő részéről főszerkesztett Origóhoz tartozó Videa nevű videomegosztó most már hosszú évek óta, toronymagasan és behozhatatlanul a leginkább köztörvényes videomegosztó az összes közül. Az Origo Zrt. irányítása alatt álló fiókszervezet a világ minden részéből ellopott, házi készítésű szexvideók ezreit tölti fel évek óta, az emiatt tett büntető feljelentések tengereit pedig a magyar hatóságok kivétel nélkül, minden esetben lenyelték. Miközben egy-egy nyikkanásért Orbán Viktor óta médiumokat tiltanak be, honlapokat törölnek, domaineket lopnak el és lapokat tesznek elérhetetlenné állami szervezésre, aközben minden magyar idők legnyilvánosabban pornó-bűnszervezete, iszonyú sok ember élete tönkre tételével, teljesen nyilvánosan kereskedik lopott házi szexvideók és pornó-filmfelvételek legalább ezreivel, anyagi hasznot húzva a tengernyi illegális pornókereskedelmi bűncselekményből.

Ugyanez a szellemi és morális minőségű Origo Zrt. - mintegy természetes folyományaként a vázolt disznóólnak - a legmániákusabban törli és semmisíti meg a bizonyítékokat, ha civilek megkárosításáról, ha gazdasági bűntettek leleplezéséről, vagy ha csupán keresztény videók és filmek megjelenítéséről van szó. Bár médiaként az lenne a dolguk, hogy ők hozzák nyilvánosságra a gazdasági visszaéléseket és bűntetteket, tendenciózusan - mindenféle anonim és velük szövetkező bűnözővel összefogva - annyi bűncselekmény nyomait takarítják és tüntetik el, továbbá hallgatják el hosszú évek óta, ami elfogadhatatlan, rengeteg botrányt okozott, Magyarország, a magyar média és a magyar újságírás hírnevét eddig is rendkívüli súllyal rombolta, és előbb-utóbb mindenképpen drasztikus törvényi beavatkozással kell vagy fogunk ennek az Origo Zrt.-s gátlástalan és leplezetlen ámokfutásnak véget vetni. Amit az Origo Zrt. a rekordmennyiségű pornóbűnözéssel és pornókereskedelemmel művel, önmagában is elfogadhatatlan mind alkotmányos, mind törvényi, mind emberjogi és nemzetközi emberjogi szempontból! Amit az Origo Zrt. abszolút javíthatatlanul, évek óta, folyamatosan elkövet, az nem üti meg nemhogy egy demokratikus nemzetközi közösség minimálisan elvárható szintjét sem, de még Orbán Viktor Magyarországában is kirívóan moslék, ömlesztve a civilektől ellopott, szájba szarásos és fos szétkenéses stb. privát videók tömegeit. Ami egy Sáling Gergőnek vagy egy a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének lételem, az egy embernek élhetetlen mocsok és moslék kell legyen.

Kérjük, hogy intézkedéseikről általunk az Európai Uniót és a nemzetközi, valamint külföldi szerveket tételesen tájékoztassák, az eltüntetett sok százmillió Ft-unkról pedig mindenkit tételesen elszámoltassanak, általunk pedig az Európai Uniónak stb. tételesen beszámoljanak és elszámoljanak.


Üdvözlettel
Molnár F. Árpád és Domján Tibor
2013. 11.16., Budapest, Hungary.

Utoljára frissítve: 2013-11-16 16:27:51

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>