. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Balatoni kilakoltatás, balatoni rendőrbűnözés
2013-07-27 14:55:27
Balatoni kilakoltatás, balatoni rendőrbűnözés

Balatoni kilakoltatás, balatoni rendőrbűnözés

Révfülöpön, a Káli utca 28. szám alatt lakoltatták ki azt az idős házaspárt, akiknek a jogi védelmére siető Balog István (a Koppány Csoport alelnöke) és Kövér Vilmos (a Mozdulj Magyarországért Összefogás vezetője) ellen olyan rendőrségi visszaélések sorát követték el, amilyenekre nem ismerünk példát.


1. Riport az egyik elhurcolttal, Kövér Vilmossal:

Molnár F. Árpád, az Alsóörsi Hírhatár főszerkesztő-helyettese Kövér Vilmost, a Mozdulj Magyarországért Összefogás nevű közösségi oldal vezetőjét a budapesti Krisztina Hotelben kérdezte, egy nappal a kilakoltatás és az atrocitások után, 2013. július 26-án.

Kövér Vilmos:
- Tegnap Révfülöpön vettünk részt egy kilakoltatás megakadályozásában, a Koppány Csoport alelnökével, Balog Istvánnal. Négyen mentünk le, megpróbáltuk megakadályozni a kilakoltatást. A végrehajtó érvényes bírósági határozatot nem tudott felmutatni. Viszont egy folyamatban lévő végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem volt a tulajdonosnál, a bírósági pecséttel ellátva, amit a végrehajtó nem vett figyelembe és rendőri segítséget kért. A pecsétes papírt később a rendőrség is semmibe vette. A végrehajtó utasította a rendőröket, akik jogszerűtlenül jártak el. Amikor az ingatlanba be akartak hatolni, Balog István, a Koppány Csoport alelnöke az ajtóba állt és felszólította a rendőrséget, hogy hagyjanak fel a törvénytelen cselekményükkel, mivel egy folyamatban lévő bírósági ügybe avatkoznak bele, amihez nincs joguk. Balog Istvánt nem szólították fel a rendőrök, nem figyelmeztették, hogy ne akadályozza az intézkedést, hanem hárman nekiugrottak, leteperték, bilincsbe verték és elhurcolták.

Én közben őt illetve az eseményeket filmeztem. Én lettem volna az egyik tanú, aki aláírta volna ezt a megbízási iratot, amit a közjegyző kért annak érdekében, hogy az idős házaspár elleni eljárásban a házaspárt megbízottakként tudjuk képviselni. Az irataimat előzőleg kiraktam az asztalra a végrehajtó elé, ahol már meg volt írva ez a dokumentum; amikor eltávolodtam az asztaltól, az egyik rendőr igazoltatást foganatosított ellenem. Nem tudtam az irataimat előadni, mivelhogy az asztalon voltak. Háromszor felszólított, hogy igazoljam magamat, mind a három alkalommal elmondtam, hogy az asztalon vannak az irataim. Oda kell mennünk és tudom igazolni magamat. A harmadik felszólításnál a falnak lökött, kicsavarta a kezemet, megbilincselt, elvették az irataimat, elvették a telefonomat, amivel a videofelvételt készítettem, bezártak a rendőrautóba és előállítottak a Tapolcai Rendőrkapitányságra. Két órát voltunk bilincsben előállítva. Többször kértem, hogy a bilincset lazítsák meg, mert az intézkedő rendőr annyira rászorította a kezemre, hogy később látleletet is vettek a háziorvosnál és a sebészeten is.

A legfontosabb az, hogy amikor visszakaptam a holmijaimat, azt tapasztaltam, hogy a videofelvételeimet, amiket készítettem, letörölték a telefonomról. Két telefon volt nálam, az egyikkel videofelvételt készítettem, a másikat pedig egy teljesen visszaállított állapotban, egy full reset állapotban kaptam vissza, tehát semmilyen adat nem volt megtalálható rajta. Törvénytelennek találtuk az eljárást, nem szólítottak fel minket...

Molnár F. Árpád (riporter) közbevág:
- Azonosító szám?

Kövér Vilmos:
- Az egyik rendőrtől próbáltunk azonosító számot kérni; ő megtagadta három alkalommal is, a negyedik alkalommal pedig elhadarta az azonosító számot, nem tudtuk megjegyezni, 9948... valamennyi volt az azonosító száma, nem tudtuk pontosan megjegyezni. Elhadarta, hogy ne értsük. Konkrétan megtagadta. Amikor másodszor is felszólítottuk, hogy ismételje meg az azonosító számát, azt mondta, hogy ő nem fogja ezerszer elmondani. Annak a rendőrnek, aki ellenem intézkedést foganatosított, Ruzsa Zoltán, a jelvényszáma 90007. Ő volt a legagresszívebb rendőr...

Molnár F. Árpád (riporter):
- És honnan tudni, hogy neki mi az azonosító száma?

Kövér Vilmos:
- Nem mondta el, megpróbáltam tőle elkérni, de azt mondták, hogy majd az eljárás végén megadják ezeket az azonosító számokat ...

Riporter felnevetve mondja:
- Áááá, mindig hazudnak!

Kövér Vilmos:
- ... nem voltak hajlandóak megadni, és én a rendelőben olvastam le a jelvényszámát és a nevét. Én onnan tudom. A másik rendőr abszolút nem volt hajlandó megadni a jelvényszámát.


2. Domján Tibor a balatoni rendőrség állapotáról

Molnár F. Árpád riporter:
- Mintegy szakértőnek kérdezem Domján Tibort, aki itt ül mellettem és jártas a balatoni rendőrség módszereiben. A Balaton mindig világhírhedt volt arról, hogy miközben Magyarország az orosz maffia világközpontja volt, aközben azon belül Budapest, meg a Balaton és környéke volt a fővárosa az orosz maffiának. Jellemző-e a mostani állapotokra, hogy a Balaton környékén a rendőrség bűnözőbb, mint Budapesten, mert amit hallunk, az még Budapesthez képest is messzemenően kriminális.

Domján Tibor:
- Így van, így van, Pesten a rendőrök nagyjából már tisztában vannak azzal, hogy mi a kötelességük és hogyan kell eljárni dolgokban, más kérdés, hogy parancsra így is törvénytelenül járnak el, viszont a Balatonon jellemzően lövésük sincs arról, hogyan kell eljárni bizonyos ügyekben, nagy valószínűséggel ezek a rendőrök ilyen kilakoltatáson, ilyen típusú számonkéréssel nem találkoztak, és elég sajátságosan kezelik vidéken a dolgokat, egyébként is elég sajátosan. Rám is többször vadásztak, miután elvették a jogosítványomat arra hivatkozva, hogy hamis, amit ők állítottak ki, utána folyamatosan kergettek, üldöztek, zaklattak stb., tehát merő rosszindulatból képesek rendőrruhában cselekedni illetve eljárni és hát itt az ideje annak, hogy ilyen kapitányságok, ilyen típusú rendőrei, akik ilyen szabadon tevékenykednek (azt csinálnak, amihez kedvük van, nem kötik őket törvények, előírások), azokat megfelelő retorziók érjék. Ezeket a rendőröket a rendőrség kötelékéből el kell távolítani, akik ilyen szinten szegik meg a szabályokat és a törvényeket.


3. Telefonos kálvária a balatoni rendőrkapitányságokkal

Eztán az üggyel már két média főszerkesztője foglalkozott. A Tapolcai Rendőrkapitányságnak két média-főszerkesztő telefonált, az Alsóörsi Hírhatár és a Hírháttér Multimédia vezetője, Domján Tibor és e cikk írója, Molnár F. Árpád, ahol a szolgálatparancsnok vette fel a telefont, aki a Veszprémi Rendőrkapitányság sajtóosztályához irányított minket. A veszprémi kapitányság telefonszámát persze a tudakozóból kellett megtudni. A veszprémi kapitányság tárcsázását követően hamar várakozásra tettek minket, majd közölték, hogy utánajárnak, ugyanis az ügyeletes tiszt fogja eldönteni, hogy megadják-e a sajtósnak a mobilszámát vagy sem. Eztán Domján Tibor a sajtós telefonszáma ügyében az ügyeletes tiszttel beszélt, aki közölte, hogy:

- Nem fogom magának megadni a mobiltelefonszámát. Hogy hívják magát?

Eztán elkérte Domján Tibor főszerkesztő telefonszámát, hogy majd értesíti a fejleményekről.

Miután Domján Tibor letette a telefont, kameránk rögzítette, ahogyan Molnár F. Árpád azt mondja:
- Valami nagyon nagy baj lehet ott Balatonon. Akkor mit csinál a rendőrség (ha ennyire nem megy semmi)? Még nem is hallottam ilyet, sem Pestről, sem vidékről. - Végül Molnár F. Árpád így összegezte a tapasztaltakat: - Jó, hát akkor bevonjuk a Pintér Sándort ebbe is. Ennyi, akkor bevonjuk a Pintért...

Később Domján Tibort telefonon értesítették, megadva a Veszprémi Rendőrkapitányság sajtóügyeletesének számát, amit tárcsáztunk, majd - mivel mintha lecsapták volna a telefonkagylót - újra tárcsáztunk.

Molnár F. Árpád a sajtóügyeletesnek elkezdte sorolni a jogvédők által felsorolt, majd listázásra került panaszok áradatát, de a töredékéig sem jutott.

Domján Tibor elmondta, hogy:
- Ez példátlan, tehát elég sok mindenhez hozzá vagyunk szokva itt, Budapesten, de az, ami ott volt, az sajnos...

A sajtós azt közölte, hogy amiket felsoroltunk, azok mind olyan jogsértések, amiket nem a sajtóosztálynak kell megválaszolni, hanem vagy feljelentést kell tenni vagy tényleg a kapitány felé kell mozdulni. Domján Tibor elmondta, hogy mi is a kapitányt kerestük volna, de a sajtóosztályra hárították a botrányokat. A veszprémi sajtóosztály végül közölte, hogy felhívja Tapolcát és visszaszól, hogy kit tudnánk felhívni. A visszahíváskor kiderült, Tapolca annyit közölt, hogy itt, meg itt, meg itt lehet feljelentést tenni.


4. Beszélgetés a másik elhurcolttal, Balog Istvánnal

Balog Istvánnal, a Koppány Csoport alelnökével is leültünk beszélgetni, aki szintén előadta a történteket, ahogyan Kövér Vilmos is tanúskodott nekünk. Elmondta az azonosító számok eltussolását és elrejtési kísérleteit, továbbá hogy érvényes okiratot a kilakoltatásra nem tudtak felmutatni, a bírósági pecséttel ellátott halasztási kérelmet, mint a kilakoltatás ellen szóló, folyóban lévő bírósági ügyet semmibe vették, őt, Balog Istvánt felszólítás nélkül leteperték, kezeit hátrabilincselték, a 30 fokos hőségben a zárt rendőrautóba ültették, a bilincset az őrizet ideje alatt mindvégig rajtuk hagyták.

Olyat sem tapasztaltunk még, hogy a személyes tárgyakat már az intézkedés helyszínén elveszik. Ugyanakkor Kövér Vilmossal ez történt: a telefonokat elvették, az egyikről a filmfelvételeket törölték, a másikról pedig - talán mert nem találták meg rajta a törölni kívánt fájlokat - minden adatot megsemmisítettek. A rendőrök nyilvánvalóan tudták, hogy súlyos törvénytelenségeket és bűncselekményeket követnek el és úgy vélték, hogy mivel bűncselekményeiknek gátat nem tudnak vetni, mert azokat azért mégis el kell követni, a bizonyítékok megsemmisítése talán célravezetőbb, de legalábbis a rosszindulat további halmozásának - amiről értelemszerűen megszokták, hogy eddig is minden következmények nélkül azt követtek el, amit akartak - ez is megteszi.

A bilincsek okozta sérülések - mi is megnéztük - jelenleg is láthatók mindkét elhurcolt jogvédő kezein és csuklóin.

A jogvédők eredetileg élő telefonos kapcsolatban voltak Tóth Bélával, a Koppány Csoport jogsegélyszolgálatával, aki egy ideig rögzíteni tudta az elhangzottakat, és segédkezett a jogszabályok tételes felsorolásában, amik alapján az idős házaspár kilakoltatására nem lett volna szabad, hogy sor kerüljön.

A kilakoltatás helyszínén, a Káli utca 28. szám alatt az asztalon hevert kinyomtatva, milyen paragrafusok teszik törvénytelenné a kilakoltatást, de a tanúk elmondása szerint a végrehajtó nem akarta elolvasni, hanem ha a figyelmébe ajánlották, akkor a kezével lökdöste el a papírt, mint aki látni sem akarja a rá és a rendőrökre vonatkozó törvények és jogszabályok egyikét sem.

Szokatlan, hogy a balatoni rendőrök Balog István helyszíni szemtanú felesége minden kérése ellenére sem voltak hajlandók megmondani, hová viszik a férjét. A balatoni rendőrök úgy vélték, hogy Orbániádában - ennyi disznósággal halmozva - ők minden következmények nélkül eltüntethetnek egy népszerű jogvédő vezetőt úgy, hogy annak hollétéről majd akkor értesül a külvilág, amikor nekik, közpénzeinken kitartott, a bűnözést nem is leplező elkövetőknek kedvük tartja.

Balog Istvántól - aki Damm Andreát akarta értesíteni - megtagadták, hogy jogi képviselőt hívjon vagy pusztán értesítsen, ugyanakkor a rendőrségi dokumentumra - amit Balog István nekünk is megmutatott - minden további nélkül rávezették, hogy a kiértesítés lehetőségével nem kíván élni, továbbá hogy későbbi elbocsátása is "sérülés és panaszmentesen" történt. Azonban az előre kitöltött hamis dokumentumot Balog István nem volt hajlandó nekik aláírni.

Minden kilakoltatási előállítás után, amivel csak találkoztunk, rendőrségi előadó általi kihallgatás és hivatalos jegyzőkönyv következik. Itt ez sem volt.

Tatár József, aki a Magyar Rendszerváltók Országos Szövetsége (MAREVOSZ) elnöke, Balogh Béla oldalán a Koppány Csoport fő alapítója, a mintegy két tucat otthonvédő szervezetet tömörítő Otthonvédelmi Tanács szóvivője riportjaink budapesti helyszínén megígérte, hogy most, azonnal leülnek és megírják a feljelentéseket, így többek között a Független Rendészeti Panasztestületnek is. Az ügy tehát folytatódik.

Cikk és Interjúk: Molnár F. Árpád. Munkatárs volt: Domján Tibor. Felvételek: Molnár F. Árpád és Kiss Endre Farkas.

Utoljára frissítve: 2013-07-27 18:51:34

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Hermán Péter
ÁVH-s AZONOSÍTÓSZÁMOK MEGYEI FELOSZTÁSA : Reprezentációs keret alapkontingens / pótkeret F Ő – G E N Y Á K 00001 - 00500 00501 - 00999 Országos Rendőr-főkapitányság központi állománya, 01001 – 01500 01501 – 01999 ORFK Oktatási Igazgatóság és Nemzeti Nyomozó Iroda 94000 – 99199 99500 - 99999 Köztársasági Őrezred 02001 – 02200, 02201 – 02999 , 03001 – 03150, 03151 - 03999 Készenléti Rendőrség 04000 - 06999 07000 - 08000 Repülőtéri Rendőr Igazgatóság 08001 - 08799 08800 - 08999 Rendőrtiszti Főiskola 09000 - 09999 10000 - 11999 Budapesti Rendőr-főkapitányság 12000 – 18999 19000 - 36999 Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 37000 - 37999 38000 - 39999 Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 40000 - 41199 41200 - 43999 Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 44000 - 44999 45000 - 46999 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 47000 - 48499 48500 - 49999 Fel nem használt tartalék 50000 - 50599 50600 - 51999 Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 52000 - 52999 53000 - 54999 99200 - 99499 Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 55000 - 55799 55800 - 57999 Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 58000 - 58999 59000 - 60999 Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 61000 - 61999 62000 - 63999 Heves Megyei Rendőr-főkapitányság 64000 - 64699 64700 - 66999 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 82000 – 82999 83000 - 84999 Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 67000 - 67699 67700 - 69999 Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 70000 - 70599 70600 - 71999 Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 72000 - 73499 73500 - 75999 Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 76000 - 76999 77000 - 78999 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 79000 - 79999 80000 - 81999 Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság 85000 - 85599 85600 - 86999 Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 87000 - 87599 87600 - 88999 Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 89000 - 89799 89800 - 91999
2013-07-28 09:23:21
HORVÁTH ERNŐ
Ebben a politikailag és erkölcsileg,rohadt országba ilyen dolgok történnek.Itt már régen nem érvényesül "az őrizünk és védünk"leginkább a tisztességtelen rablókkal szemben tartják be a törvényyeket.JÓ Magam is tapasztaltam és el szenvedője voltam.Itt már csak egy radikális változás segithet!
2013-07-28 11:17:52

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>