. Ma Gedeon napja van.
Gyurcsány extestőre morcos, de esélyt ad a mosolyra
2014-01-15 20:50:47
Gyurcsány extestőre morcos, de esélyt ad a mosolyra

Gyurcsány extestőre morcos, de esélyt ad a mosolyra

Gyurcsány Ferenc fő biztonsági embere volt, s bár az ellenzéki összefogás most létrejött, mégsem mosolyog. Lássuk, miért nem.


Gyurcsány Ferenc főtestőre volt Visontai Gábor (Klikk 1., 2.!), amikor a volt miniszterelnök, mostani DK-elnök - a politikustársaival - folytatta éhségsztrájkját a Parlament előtt.

Visontai Gábor közismerten hű drukkere Gyurcsány Ferencnek és Gyurcsány pártjának, a Demokratikus Koalíciónak. Egyike volt azoknak, akik akarták az ellenzéki összefogást. Szimpatizánsa a NAV ezermilliárdos bűnügyeit leleplező, nemzeti hőssé vált Horváth Andrásnak, elutasítja a hajléktalanok üldözését és bebörtönzését, pártfogója több otthonvédelmi mozgalomnak és tagja Magyarország legkeményebb és legjelentősebb történelmi eredményeket elért otthonvédő közösségének, a Koppány Csoportnak is. Több kilakoltatáson is találkoztunk vele, ahol szépen leosztotta a civileket utcára dobni akaró rendőröket is.

Egyetlen sort kitevő újévi köszöntőjében sem rejtette véka alá a lényeget. Mint azt Facebook-oldalán közzétette: 'minden kedves ismerősének Orbán-mentes boldog új évet kíván'; a DK-ról pedig ennyit írt: "hajrá DK".

Pár napra rá megosztotta Orbán Viktor alábbi dicső montázsát is, importálva a hozzá mellékelt következő szöveget:

"Ez lesz a végső harca Orbánnak aztán megy haza Grazba az elmeklinikára!"



Visontai Gábor, a termetes főtestőr a mai napot pedig - a következő morcos, tiszteletet parancsoló profilképpel - a profilkép után következő Orbán-montázzsal köszöntötte:

 


Tehát meglehet, hogy még egy ideig várnunk kell az otthonvédő főtestőr Visontai mosolyára; bár a 13-ai bankrobbantás óta sokan nem csak mosolyognak, de nevetnek is. Amiképpen ezt a záró képünk is szemlélteti:

 

 

Villámcikk: Molnár F. Árpád

Utoljára frissítve: 2014-01-15 21:02:49

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években ...
Bővebben >>