. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Hernádi Zsolt védett bűnöző - Molnár F. Árpád és Domján Tibor
2013-10-19 15:44:23
Hernádi Zsolt védett bűnöző - Molnár F. Árpád és Domján Tibor

Hernádi Zsolt védett bűnöző - Molnár F. Árpád és Domján Tibor

18-án, a 8. kerületben a nemzetközi körözés alá vetett multimilliárdos MOL-igazgató, Hernádi Zsolt magyarországi rejtegetéséről beszélgettek Molnár F. Árpád, az Alsóörsi Hírhatár és Domján Tibor, a Debreceni Hírhatár főszerkesztője.


Miről van szó? Horvátország igazságügyi szervei bizonyítékai hatására az interkontinentális nyomozó hatóság, az INTERPOL vörös körözési listájára került, továbbá európai elfogató parancs is született Hernádi Zsolt ellen, aki a MOL elnök-vezérigazgatója. Hernádi Zsolt ugyanis 10 millió eurót fizetett Ivo Sanader horvát miniszterelnöknek, hogy a MOL megszerezhesse a horvát olajcég, az INA feletti irányítást. Mivel Ivo Sanader horvát kormányfő megvesztegetése sikerrel járt, ezért a MOL jelenleg 49 %-os tulajdonrésszel bír a horvát INÁ-ban, hogy még az INA vezetését a MOL adja. Sőt: hogy a MOL mennyire bekebelezte az INÁ-t, bizonyítja az is, hogy az INA cégnek még az eredményeit is számon tartja könyveiben a MOL, mint saját eredményt.

A Domján Tibor és Molnár F. Árpád beszélgetéséről készült hangfelvétel leiratát olvashatják.


Domján Tibor:
- Újságírók jelezték külföldi hatóságok számára, akik körözték a Hernádi Zsoltot, hogy melyik napon, hol lesz és hogy mit fog csinálni, mert nyilvánosan meg volt hirdetve, hogy Orbán Viktor egy INTERPOL által illetve nemzetközileg körözött személlyel együtt tart sajtótájékoztatót. Mit gondolsz, mi lehet az oka annak, hogy semmi nem történt az ügyben? Holott előre értesítve lettek a hatóságok és a címet is tudták.

Molnár F. Árpád:
- Ha a nemzetközi nyomozószervek nem lépnek fel, vagy ha nem azonnal lépnek, az még érthető, mert itt komoly diplomáciai problémák vannak. Ami egyrészt e téren feltűnő, az az, hogy Magyarország kvázi annyira agresszív, mint Putyin és Putyin Oroszországa, hogy meg tudja támadni gyakorlatilag az egész bolygó jogrendszerét, és annyira agresszív és kritikátlan, hogy meg is tudja verni azt a felsőbbrendű nyugatot, amely nem annyira konfrontatív, útszéli és közönséges, mint Orbán Viktor. Ez az egyik.

A másik: itt hadd szúrjam közbe, hogy amikor 2013. június 11-én párhuzamosan két médiának tudósítottam a 10 gyermekes Faragó Ferenc Mihályné és családja kilakoltatásáról, ezért a magyar rendőrség hamis vádakkal perbe fogott és velem együtt minden újságírót és civilt - a túlzottan gazdag MTM-SBS tv2 újságíróját kivéve - hamis vádakkal el is ítéltek, tehát mindannyiunkat. Közben egy másik, egy 5 évvel korábbi, szintén lakásmaffiaügyben készített interjúm miatt pedig országos körözést rendeltek el ellenem, amiben a feljelentő az ügyvédi kamara és a békés megyei igazságszolgáltatás által védett maffia, amely pénznyelő automatákkal és többek között lakásmaffiaügyekkel lett hirtelen dúsgazdag, hogy volt üzlettársaik szerint van köztük, aki még helikoptert is vásárolt. Mivel helyt adtam fél évtizeddel ezelőtt, hogy Sebők István, a Magyar Néppárt elnöke és a lakásmaffia áldozata, Schönfelder Józsefné, a hazugságvizsgálatot hiába kérő asszony elmondja panaszát a Hírháttér Rádióban, engem is bebörtönöztek, mondván, hogy - 5 évvel ezelőtt(!) - én is megrágalmaztam a trabantosokból lett helikopteres maffiát. Azt a maffiát, amelyik azzal kérkedett már 5 évvel ezelőtt is, hogy ellenük fordulhat bárki, bárhová, hiába fordul bíróságra stb., mert nekik sok pénzük van! A BRFK honlapján pedig szándékosan úgy jelentették meg a hírt, hogy a kilakoltatáson egy körözött bűnözőt is sikerült elfogni. Mármint a 10 gyermekes család kilakoltatásakor. Ez a körözött bűnöző lettem volna én, miközben az összes média azóta is elhallgatta, hogy én voltam a történelmi súlyú kilakoltatás legfőbb tudósítója. Ez a selejtes magyar újságíró társadalom nem csak abszolút elhallgatott mindent, az újságíró-üldözésekig bezárólag, de a központi, fideszes, perdöntően Orbán Viktor irányítása alatt álló magyar hírszolgáltatótól, az MTI-től kezdve mindenki úgy írta meg és mondta be a televíziós csatornákon, hogy egy (nevesincs) körözött bűnözőt is sikerült elfogni.

Na most innentől kezdve akkor hadd nevezzek minden valódi bűnözőt bűnözőnek, és minden olyan köztudottan halmozottan polifunkcionális bűnelkövetőt, amilyen a multimilliárdos Hernádi Zsolt, nemzetközi körözött bűnözőnek.

Tehát az, hogy Orbán Viktor nemzetközileg körözött bűnözővel mutatkozik, hogy ezzel is demonstrálja, hogy kiáll a nemzetközi körözött bűnöző mellett, ez nem csak Orbán Viktor minőségére világít rá, de az egész magyar politikai szféra és közélet minőségére, mivel nyilvánvaló, amiről senki nem beszél: én néztem a baloldali és a jobboldali kommunikációkat erről. Nagyon átütő mind a két oldalon, hogy az újságíróknak és a riportereknek ki van adva, hogy Hernádi Zsolt védett bűnöző, őróla úgy kell kérdezni és őróla úgy kell beszélgetni, hogy a védettséget biztosítsuk neki, mivel nyilvánvalóan Hernádi vagyonából és módszereiből fakadóan minden irányban, mindenféle párt elkötelezett. Anyagi elkötelezettségről van elsősorban szó és nyilván ezzel összefüggően politikai és hatalmi elkötelezettségről, illetve nyilván, hogy Hernádi a baloldali pártoktól a jobboldali pártokig nagyon sok bűncselekményről tud, illetve helyzetéből és vagyonából fakadóan értelemszerűen sok közös bűncselekményben vettek részt. És akkor azokból, amiket mi tudunk, ki is emelném a külön figyelemre és nemzetközi nyomozásra érett triót: Orbán Viktort, Csányi Sándort és Hernádi Zsoltot.

Domján Tibor:
- A horvát miniszterelnök ül. Tehát Ivo Sanader 10 évet kapott. A miniszterelnök. Tehát van egy ország, ahol a miniszterelnököt leültetik, meg van egy magyar olajvállalatnak egy valamilyen igazgatója, akit meg nem lehet elkapni azért, amiért a horvát miniszterelnök ül.

Molnár F. Árpád:
- Most éppen ezzel a kontextussal nem jutott eszembe, de ugyanarra világít rá, amiről beszélek, hogy tehát itt, Magyarországon annyira totális a bűnöző összefonódás, annyira súlyos a korrupció, hogy az a Hernádi, aki a horvát miniszterelnökkel is bűnözői kapcsolatban volt és 10 millió euróval megvesztegette, itt is meg van vesztegetve nyilvánvalóan mindenki, és aki nincs megvesztegetve, az azért engedelmeskedik, mert megvesztegetett lobbitól kapja a fizetését.

Domján Tibor:
- Vannak, akik nemzeti értéknek nevezik a MOL-t, ahogyan nemzeti értéknek nevezték Csányi Sándort és az OTP-t.

Molnár F. Árpád:
- Hát volt egy őrület, amit a nácik vezettek be itt Magyarországon, amikor hirtelen kitalálták, hogy így legyen, hogy mivel Csányi Sándor magyar bankár és az OTP magyar bank, ezért aki mostantól Csányi Sándorról vagy az OTP-ről rosszat mond, az hazaáruló, és ez a hülyeség a kurucinfótól a rendkívül primitív színvonalú, Kovács János-féle Nemzeti Hírhálóig mindenhol azonnal gyökeret vert és kőbe vésett szabály lett, és ahogy mindig lenni szokott ebben az országban, hogy aki viszont értelmes volt és független szellemű, mint ahogy én is - akit sosem befolyásolt a percekig tartó tömeghisztéria sem, ahol a nép, miután az egyik falnak csapódott, utána a másik falnak zuhant, tehát a független szellemek, mint én is -, hiába mondtam a valóságot és hiába mondtam el azt is, hogy ugyanezt a Csányi Sándort, ugyanez a réteg fogja majd páros lábbal kirúgni. Ez meg is történt; most Csányi Sándor és az OTP a legnagyobb ellenség, egyszerűen azért, mert a buta nácik agyához időközben eljutottak azok az információk, amiket akkor nem akartak hallani, hanem mindenki, aki elmondta, hogy Csányi Sándor miképpen fonódik össze Pintér Sándorral, hogy az OTP mennyivel kedvezőbb feltételeket nyújt Romániában, miközben a magyarokon élősködik, hogy Csányi a bankárlobbi része, nem a nemzet része, döntéseit nem a haza vagy bármiféle erkölcs, hanem a nemzetközi tőke és a kapitalista, öncélú haszonelvűség határozza meg, hogy közben a hiteleken és a devizahiteleken mekkora irtózatos vagyonokra tesz szert, miközben a magyarok és a magyar családok százezrei tönkre mennek, tehát mire ezeket sikerült eljuttatni a buta nácik agyába, addigra rengeteg magyar család tönkre ment, az ország lelakottá vált, és hozzávetőleg csak onnantól kezdve lett Csányi Sándor az összes bankár és bank közül a legnagyobb ellenségnek kikiáltva. Hasonló lehetne a helyzet Hernádi Zsolttal, Hernádi Zsolt mellett viszont a nácik nem olyan elkötelezettek, mert most nincs olyan primitív divat, hogy a MOL-t, helyesebben egy személyt, Hernádi Zsoltot kiáltsuk ki nemzeti kincsnek.

Domján Tibor:
- Hát meg a Hernádi Zsoltról nem sokat, csak szakmai körökben lehetett többet hallani, nem olyan személy, akinek a köztudatban 10-20 éve forog a neve.

Molnár F. Árpád:
- Ráadásul nem Hernádi Zsolt a MOL...

Domján Tibor:
- Hanem az elnök-vezérigazgatója neki.

Molnár F. Árpád:
- Így van. Nem ő a MOL istene, hanem a MOL-nak csak az elnök-vezérigazgatója. Viszont bűnügyileg nagyon be van ágyazva a magyar közéletbe.

Domján Tibor:
- És bűnügyileg aláíró. Tehát nélküle nem lehet szerződést kötni.

Molnár F. Árpád:
- És túl ezen: én nagyon európai beállítottságú vagyok és nagyon nemzetközi jogcentrikus: ha egy bűnözőt nemzetközi körözés alá helyeznek, akkor nekem azt a bűnözőt ki kell adni. Tehát olyan nincsen, hogy nem adom ki, márpedig Hernádi Zsolt ellen nem politikai üldözés folyik és ezt mindenki tudja. Az, amivel megfogták, az egy tengernyi ilyen cselekménye egyetlen darabja, és mindenki tudja, hogy amivel elkapták, az a napi gyakorlat. Hernádi Zsolt nem képvisel sem szellemi, sem kulturális, sem erkölcsi értéket. Erkölcsit pedig végképp nem!

Domján Tibor:
- És nem koncepciós per. Tehát nem arról van szó...

Molnár F. Árpád közbevág:
- És nem koncepciós per! Tehát látványosan...

Domján Tibor:
- Tehát nem arról van szó, hogy valaki ide akar jönni, mert kell neki a MOL, hanem arról van szó, hogy Horvátországban már ül egy miniszterelnök a börtönben, a horvát nép és vagyona ellen elkövetett mindenféle dolgok miatt, mert csúszópénzeket fogadott el és az állam számára hátrányos szerződéseket kötött. És így szerezte meg a MOL az INÁ-t. És az van az ügy hátterében, hogy semmiért eladtak valamit, csak most nem egy külföldi multinak adtak el a magyarok, hanem most Magyarországról jött a külföldi multi: megvásárolta az INÁ-t és Ivo Sanader (a horvát miniszterelnök - a szerk.) azért kapta azt a pénzt, hogy az ország számára jóval hátrányosabb, a MOL számára meg jóval előnyösebb szerződést tudjanak írni. Hát ha milliárdokat megéri valakinek ezért adni, akkor... Mint ahogy Magyarországon is ugyanezt csinálták. Ezért lettek milliárdosok, akik milliárdosok lettek, mert azzal keresték a milliárdjaikat, hogy tíz- meg százmilliárdnyi értékek cseréltek gazdát, természetesen az ország vagyonának kárára.

Molnár F. Árpád:
- Nagyon jól mutatja annak az országnak a minőségét, amely a hajléktalanokat bebörtönzi, azért, mert már elvett tőlük mindent és kidobta őket az utcára, a multimilliárdos nemzetközi körözött bűnöző mellett pedig Orbán Viktor áll ki, a hajléktalanok és a szegények esküdt ellensége, és tulajdonképpen a teljes magyarországi politikai paletta. Én azon lepődtem meg nagyon, hogy rajtunk kívül, akiket nem lehet megvesztegetni, ezért nem is tartozunk a korrupt és bértollnok magyar újságíró-társadalomba, tehát rajtunk kívül volt olyan média Magyarországon, amelyik nem tartotta kutya kötelességének, hogy kiálljon egy nemzetközileg körözött bűnöző mellett.

Molnár F. Árpád következő szavaival zárult a beszélgetés:

- Arról van szó, hogy Horvátországot lehúzták a magyarok, és ezért most a horvát miniszterelnök börtönben ül, és most a lehúzó magyar állam az, amely - az orbáni szegényüldözési pogromok gyakorlatát idézve - bizonyos tekintetben mintegy hajléktalan sorba taszította Horvátországot, és eztán csak azért nem börtönözte be, mert nincs rá módja, ahogy a hajléktalanokkal tette.

Utoljára frissítve: 2013-10-19 16:06:42

További híreink
Akkora a jólét, hogy húsvétra már 60 forintért is vehetünk tojást
A megnövekedett kereslet miatt a termelőknek ilyenkor több tyúkot kell tartaniuk, ez veri fel az árakat. Húsvét előtt megint jelentősen drágul a tojás. Jelenleg 35 forint...
2019-03-25 09:29:02, Hírek, Fókuszban Bővebben
Rudas fürdő, női szakasz: Egy budapesti történet 2019-ből
Női nap volt ma a Rudas gőzfürdőjében. Főszabály, hogy kötényben, vagy fürdőruhában lehet használni a medencéket. Mivel ma csak nők voltak, így megengedték a textilmentes...
2019-01-09 16:30:37, Hírek, Fókuszban Bővebben
Idén 27 millió forintot fordít a város tehetséges hallgatók támogatására
A szegedi önkormányzat különféle ösztöndíjakkal segíti a város felsőoktatásában és a középiskoláiban tanuló diákokat. Idén erre a célra 27 millió forintot fordítanak. Eli...
2018-12-12 19:17:35, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Le a kalappal, hogy ilyen bátran képes kimondani az igazságot, aggódunk a sorsáért, de szívesen meghívjuk legk...
Bővebben >>