. Ma Auguszta napja van.
Hivatásos állományú tűzoltók, a katonai büntetőeljárás hatálya alatt
2013-05-25 16:05:42
Hivatásos állományú tűzoltók, a katonai büntetőeljárás hatálya alatt

Hivatásos állományú tűzoltók, a katonai büntetőeljárás hatálya alatt

A hivatásos tűzoltók - hivatalos kifejezéssel a Katasztrófavédelem hivatásos állományú tagjai - a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartoznak 2013 július 1-jétől.


A katonai bűncselekményeket a katonai ügyész, vagy katonai ügyész szakfelügyeletével az állományba tartozó nyomozótiszt, illetve állományilletékes parancsnok vizsgálja.


 



Belsős információknak köszönhetően már ismertté vált az a szembenállás, miszerint Bakondi György altábornagy utálja, ha tűzoltónak nevezik a tűzoltókat, azok pedig nem igazán értik és szeretik ezt a hozzáállást a vezetéstől.

 

Ahogy az Alsóörsi Hírhatár, médiaként az elsők között számolt be egy nyílt levélről, melyben a sorállomány jelentős része alapjaiban kérdőjelezi meg a legfőbb vezetés hozzáértését mind az emberi értékek, mind pedig a szakma tekintetében. 

 

Most nagyon úgy néz ki, hogy megérkezett, többek között Bakondi György és persze a kormányzat hivatalos válasza az előbb említett nyílt levélre. Csak megjegyzem, hogy egy olyan országban, ahol a katasztrófát nem elhárítják, hanem védik, ott sok jóra nem érdemes számítani. 

 

A gyakorlatban, és a szolgálat terén ez bizony lényeges változás, hiszen ezentúl, a Katasztrófavédelem hivatásos állományú tagjaként   (hivatásos tűzoltók) büntetőjogi felelősségre vonhatók több olyan katonai bűncselekmény miatt, amire eddig nem volt lehetőség.


  • szökés,
  • önkényes eltávozás,
  • kibúvás a szolgálat alól,
  • a szolgálat megtagadása,
  • kötelességszegés szolgálatban,
  • szolgálati feladat alóli kibúvás,
  • jelentési kötelesség megszegése,
  • szolgálati visszaélés,
  • zendülés,
  • zendülés megakadályozásának elmúlasztása,
  • parancs iránti engedetlenség,
  • elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erõszak,
  • elöljáró vagy szolgálati közeg védelmére kelt vagy arra rendelt személy elleni erõszak,
  • szolgálati tekintély megsértése,
  • bujtogatás,
  • alárendelt megsértése,
  • elöljárói hatalommal visszaélés,
  • elöljárói gondoskodás elmulasztása,
  • elöljárói intézkedés elmulasztása,
  • Ellenőrzés elmulasztása,
  • készenlét fokozásának veszélyeztetése,
  • parancsnoki kötelességszegés,
  • kibúvás a harci kötelesség teljesítése alól,
  • harci szellem bomlasztása. 

Olvasgatva a sorok között könnyen észrevehetjük, hogy a munkájuk eredményes végzésében, talán legjobban éppen egy dilettáns, military mániákus vezérkar által akadályozott tűzoltóság, talán még nem kétségbeesett, de figyelemfelhívó nyílt levele, egy a hatalom által uralt katonai törvényszék előtt, minden bizonnyal kimeríti a szolgáltai tekintély megsértése, a harci szellem bomlasztása, de akár a bujtogatás vádpontokat is.

Nem mintha a jelenleg regnáló bírói intézmény nem lenne kézivezérelt és ennek megfelelően velejéig korrupt, de ha (állítólag) nincs diktatúra, akkor vajon mi szükség van a lakosság életét és biztonságát napi szinten és hatékonyan óvó tűzoltóságot, egy katonai besúgóhálózat szintjére zülleszteni?

Az ide vonatkozó szervezeti szabályzat általam ugyan nem ismert,  de talán nem tájolom el az olvasókat ha azt állítom, hogy amennyiben a tűzoltók katonának fognak minősülni, akkor onnantól kezdve számíthatnak, például a romák elleni sorozatgyilkosságok kapcsán, a szélesebb néptömegek által is megismerhetett Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) működési mechanizmusára, miszerint karrier szempontjából nem csak jelenteni érdemes, de akár a börtönt is némán vállalni kell - ha úgy adódik. 

A Hivatásos Tűzoltók Függeltlen Szakszervezete (HTSZF) szerint: A törvény zárószavazás előtti módosítása alapján a tervezetthez képest is szigorúbb változat került elfogadásra! Nem csak a konkrét tűzoltási és műszaki mentési, katasztrófavédelmi feladatok végzése közben, hanem általánosan, minden körülmény között érvényes a tűzoltókra az igen jelentős szigorítás! A honlapon elérhető a törvény szövege és rendelkezései. A HTSZF  állítása szerint, minden fórumon fellép a tűzoltók védelme és a törvényből való kikerülés érdekében.

Ugyan már kérem, milyen Orwell? Orbán!

Cikk: Domján Tibor, 2013.05.25., Budapest
 

Utoljára frissítve: 2013-05-26 14:37:21

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kam...
Bővebben >>