"Hol van az a nemzet, amely nagyobb hősiességgel verekedett és több benne a lovagi érzület? Hol van az a nép, amely több nemességgel harcolt a puszta létéért és kevesebb volt a gyűlölet a szívében?" - Trianon a győztesek szemével.

Emlékezve, az éppen 93 éve történt eseményekre, az  Alsóörsi Hírhatár, egy gondolatébresztő tényanyagot prezentál kedves olvasói felé, mindenféle kommentár nélkül, melyet Pap Gábor,  vallás és művelődés történész  volt szíves összeállítani, méghozzá javarészt külföldi publikációk felhasználásával,  illetve prominens külföldi személyek  nyilatkozatai alapján, Trianon vonatkozásában. 

Mivel a magyar igazságról azt tartják, hogy három, Trianon pedig a nevében hordozza a három nem-et, arra gondoltunk, hogy három részletben, három egymást követő napon közöljük, nehogy túlságosan megfeküdje a gyomrokat.

Az írás első része (innentől valóban) kommentár nélkül olvasható, néhány korabeli képpel kiegészítve. (Domján Tibor)

PAP GÁBOR: TRIANON — LEPLEZETT NEMZETGYILKOSSÁGI KÍSÉRLET

„Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez százezrek ajakán…“
(Vörösmarty Mihály: Szózat)

1. TRIANON A GYŐZTESEK SZEMÉVEL
 (Yves de Daruvar nyomán)

„Ma már biztosan tudjuk, hogy a szarajevói merényletet, vagyis gyilkosságot, amely az első világháborút kirobbantotta, a Szerbiát manipuláló Oroszország követte el, mégpedig azért, hogy kiterjesztett háború útján előidézze Ausztria-Magyarország megosztását. Szerbia a háború kirobbantásának orosz eszköze volt.“ (Gobron, Gabriel: La Hongrie de demain. Paris, 1932.)

„Ha Oroszország győzött volna és nem omlott volna össze 1917-ben, akkor hatalmas területek birtokába jutott volna, többek között teljességgel birtokolta volna Lengyelországot, a Fekete-tengert és Konstantinápolyt. Az európai háború elsősorban Oroszország háborúja volt, amelyet katonai uralkodó körei akartak, hogy kárpótolják magukat a Japánnal szemben elszenvedett 1905-ös vereségért“ (Nitti F.: La Paix, Paris, 1925.)

Előzőleg már háromszor igyekeztek háborút kezdeményezni Ausztria ellen, 1909. februárjában, 1912. decemberében és 1913. augusztusában… Henri Pozzi hiteles táviratok dokumentációjának birtokában kimondja a legfőbb és megcáfolhatatlan vádat: „A július 24-i titkos orosz mozgósítás nélkül, amelyet negyvennyolc órára azért titkoltak el előlünk, hogy ne legyünk képesek megakadályozni, 1914. júliusának utolsó hetében a béke megmentésére irányuló kísérleteink sikerrel jártak volna. Nem lett volna háború. És amikor az utolsó pillanatban Ausztria hajlandónak mutatkozott volna a kompromisszumra, akkor nem Németország, hanem Oroszország utasította vissza a nemzetközi konferenciára vonatkozó brit javaslatot. Ausztria-Magyarországot Oroszország rángatta bele az élet-halál harcba. A francia kormány pedig — ismeri el Pozzi —, az orosz politikára hagyatkozott. Vitathatatlan — írja ugyancsak ő —, hogy kormányunk, vagy legalább is a vezető politikusaink, az Európát háborúba kényszerítő hadüzenet alkalmával már tudhatták, hogy Oroszország július 24-én mozgósítási parancsot adott ki… Egyébként az orosz bűnösség bizonyítéka olyannyira nyilvánvaló volt, hogy a táviratot, amelyben Maurice Paléologue jelentette a mozgósítást, kihagyták a Sárga Könyvből, amelyet a Quai d'Orsay adott ki a háború eredetéről és okairól és amelynek szerzői nem sejthették előre, hogy egy nap nem csupán Maurice Patéologue, hanem maga Szazonov is felfedi az igazságot…

A július 24-i orosz mozgósítás — amelyet négy nagy katonai körzetben tekintettek kötelező érvényűnek (Moszkva, Kijev, Kazány és Odessza), valamint a Balti- és a Fekete-tengeri flottánál — a haderő kétharmad részére vonatkozott —, és ez volt Európa irányában a legelső meghatározó gesztus, amely visszavonhatatlanul a háború irányába mutatott, elemi módon határozván meg a német ellenmozgósítást is.“ (Pozzi, Henri: Les Coupables, Paris, 1934. 134-135. old.)

„…amikor a győztesek megszabták Versailles-ban a békefeltételeket, valamint St. Germainben és Trianonban nemkülönben, akkor Németország és Ausztria Magyarország bűnösségének — pontosabban kizárólagos bűnösségének axiómája szolgált a megfellebbezhetetlen döntések morális alapjaként…“
(Pozzi, Henri: Les Coupables, Paris, 1934. 72. old.)

Magyarországgal akarták levezekeltetni azokat a hibákat, amiket az nem követett el, sőt, még meg is akart akadályozni. Hiszen gróf Tisza István személyében egyedül Magyarország tett kísérletet, hogy egy ilyen kalandba való belebonyolódásnak ellent álljon, amelyben nyilvánvalóan semmit sem nyerhet. ...Magyarországnak semmiféle hódító szándéka nem volt 1914-ben, és csak kizárólag szövetségesei iránti tiszteletből és saját védelme és fennmaradása érdekében lépett a háborúba, helyesen tudva, hogy szomszédai az ő területeire sóvárognak, és annak felosztását tervezik. Mindezek ellenére a trianoni diktátum 161.§-a szerint a szerencsétlen feldarabolt Magyarországnak még el kellett ismernie, hogy bűnös a háború kiprovokálásában.
„1914 júliusának hosszan tartó történelmi meghamisítását elsősorban dokumentumok szándékos félreértelmezésével végezték… A tömegek eléggé ragaszkodtak a mítoszokhoz és a legendákhoz, amelyekkel táplálják őket… Az igazság elterjedését egyszerűen megakadályozta egy nagyon finoman, ám biztosan működő cenzúra, amely meghatározott csoportok kezében összpontosult… Letűnt államférfiak még mindig igyekeznek megtéveszteni minket… Kortársaikat sikerült becsapniuk, lehet, hogy sikerül becsapni utódaikat is… Ők az okai annak, hogy sok polgártársunk szemet hunyt a múlt felett… De végül is a történelem mondja majd ki az utolsó szót…“ (Fabre-Luce, Alfred: L'Histoire demaquillee. Paris, 1967. 11-14. old.)

…ma már messzemenően bizonyított tény, hogy Magyarországot nem lehet felelőssé tenni a háború kirobbantásáért, még akkor sem, ha a háború alatt és után alávalóan hazug módon Ernest Denis nevű történész elsőként állította, hogy az 1914. júniusi vihart személyesen a miniszterelnök, gróf Tisza István kavarta. Természetesen Eduard Benes, ez az alávalóan hazug ember, híres-hírhedt 1915-ös brosúrájában már így ír: „Pusztítsátok el Ausztria-Magyarországot“, és képmutató módon gróf Tisza Istvánt úgy állítja be, mint a háború egyik fő bűnösét. A továbbiak folyamán Louis Eisenmann professzor még rálicitált erre a hazugságra, hihetetlen cinizmussal Magyarországnak tulajdonítva az „európai mészárlás iszonytató felelősségét.“ Egészen röviden és velősen kifejezve ez a tolvajok esete, akik mindenkinél hangosabban kiáltanak „tolvajt“! „Közép-Európában csak egyetlen egy ember akarta kétségbeesetten a békét: a becsületes Tisza!“ (Gobron, Gabriel: La Hongrie mysterieuse. Paris, 1932.)

Az őszintén felháborodott Tisza István valóban az egyetlen ember volt az Osztrák Magyar Monarchia minisztertanácsában, aki már az első naptól kezdve tiltakozott a háború ellen, és aki mindent megtett előzőleg azért, hogy ez a háború ki se robbanjon, olyannyira, hogy végül is fölajánlotta lemondását, amennyiben a mérsékletet célzó tanácsai nem találnak meg hallgatásra. Ferenc József császárnak még egy memorandumot is benyújtott a fentiekkel kapcsolatban, amint erről a minisztertanács jegyzőkönyvei bőségesen tanúskodnak, valamint egyéb titkos diplomáciai iratok, amelyeket a háború után Bécsben, Berlinben és Pétervárott hoztak nyilvánosságra. 1914. július 7-e után Tisza már állandóan tiltakozott az ellen, hogy túlságosan kemény hangnemű ultimátumot küldjenek Szerbiának, és csak július 14-e után adta kényszeredett beleegyezését, miután az orosz mozgósításról értesült: „A magyar kormány július 14-én délelőtt, sőt már nyolcadikán értesült arról a tényről, hogy Ázsiában már mozgósítják az orosz csapatokat és Kijev térségében csapatmozgások észlelhetőek.“ — írja Henri Pozzi. (Pozzi, Henri: Les Coupables, Paris. 1934. 25. es 27. old.)

Nem kevésbé közismert tény, hogy 1915. végén a gorlicei áttörés döntő csapást jelentett Oroszországnak, és Szerbia teljes megszállása után Magyarország mintegy befejezettnek tekintette a háborút, csupán védekezésre szorítkozott, és határozottan követelte osztrák és német szövetségeseitől a béketárgyalások mielőbbi megkezdését az antanttal, mégpedig a „status quo ante“ alapján, kivéve az oroszoktól megszabadított lengyel területeket, amelyeket az osztrák Galíciával kellene újra egyesíteni, hogy az új és független lengyel állam létrejöhessen. Az országgyűlési jegyzőkönyvek tanúságtétele szerint 1915. decemberében minden vezető magyar politikai párt a fenti szellemben nyilatkozott. …a hadifoglyok, menekültek és polgári internáltak Magyarországon sokkal jobb elbánásban részesültek, mint bárhol másutt, mind az első, mind pedig a második világháborúban. Tisza István gróf ezért jelenthette ki ünnepélyesen 1918. október 17-én, a háború végén az országgyűlés előtt: „Igen, a háborút elvesztettük. De ebben az iszonyatos küzdelemben a magyar nemzet mindent elkövetett, hogy kivívja ellenségei megbecsülését és tiszteletét. Az egész világ a bírája annak, hogy milyen jó szívvel gondoskodtunk a sebesült ellenségről, mennyire szívünkön viseltük a nálunk rekedt külföldiek, idegenek sorsát. Hol van az a nemzet, amely nagyobb hősiességgel verekedett és több benne a lovagi érzület? Hol van az a nép, amely több nemességgel harcolt a puszta létéért és kevesebb volt a gyűlölet a szívében?“ (Gobron, Gabriel: La Hongrie de demain. Paris, 1932. 138. oldal)

A „Csehszlovákia“ kifejezés először 1917. január 10-én lát napvilágot a szövetségesek egy hivatalos közleményében, de a franciák, angolok és amerikaiak csak 1918. augusztus 9-én, majd szeptember 2-án ismerik el hadban álló félként a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot, amely szeptember 26-án alakul át ideiglenes csehszlovák kormánnyá.“ (D’Orcival, Francois: Le Danube etait noir. Paris. 1968. 71-74. oldal)

Benes és Masaryk mítoszának tökéletes megvalósulása volt ez: a szövetségesek két közönséges informátora, akik kezdetben csupán egyszerű emigránsok voltak, a háború végére Közép-Európa valóságos politikai hatalmasságává nőtték ki magukat, miután nézeteiket apránként sikerült ráerőszakolni a nyugati államférfiak többségére, az USA-hoz, sőt elsősorban magához Wilson elnökhöz fűződő kapcsolataiknak köszönhetően. „Nehéz munka volt meggyőznünk a szövetségeseket arról, hogyAusztria-Magyarországot mindenképpen el kell pusztítani“ — írja e szavakat Masaryk emlékirataiban, hozzátéve, hogy „a magyarokat mindenhol segítette 1848 as forradalmuk és Kossuth emléke, aki egykor száműzetésben élt a szövetséges országokban“, és így aztán, minden propaganda ellenére, a magyarok meglehetősen jól tartották magukat az ellenséges országok közvéleményében. „Masaryk ezután már diadalittasan írhatta, hogy a Habsburg-birodalom széttagolása tekinthető az első világháború fő céljának.“ Persze a cinkosaival együtt ő maga is látta a folyamat komoly buktatóit. Egyik írásában megjegyzi, hogy „az 1917-es év nagyon veszélyes volt a mi szempontunkból, mivel a császár gyors különbékén dolgozott, hogy birodalmát megmentse.“ És valóban: „diplomáciailag távolról sem volt lehetetlen mindkét részről leállítani a mészárlást 1917-ben — Károly császár békejavaslatainak idején a közvetítő sógora, a Bourbonok pármai ágából való Sixtus volt —, ha Franciaország visszakapja Elzász-Lotharingiát, Olaszországhoz csatolják Triesztet, és olyan konföderációt létesítenek a Duna-medence népei számára, amelyben mindegyikük egyenlő autonómiát élvez.“ (Vallery-Radot, Robert: Les Ferieux de la Paix. Paris, 1936.)

Még mindig Masaryk az, aki — teljes épülésünkre — éles fénnyel világítja meg a szörnyű öldöklés elhúzódásának igazi motívumait, emlékirataiban ezt írva: „Nyugtalanul egyre csak azon tűnődtem, hogy a háború vajon eltart-e elég hosszú ideig, ahogy arra számítottam... A szövetségesek gyors győzelme esetén, attól tartok, mi itt állunk majd üres kézzel... Ha a szövetségesek győzelme gyorsan jött volna, mi nem tudtuk volna kivívni a függetlenségünket; így vagy úgy, de Ausztria fennmaradt volna.“ (Masaryk, Thomas: Resurrection d'un Etat. 64. old.)

Így aztán csak azért húzták el a háborút szinte a végletekig, hogy elpusztíthassák Ausztria-Magyarországot, és hogy az osztrák-magyar békejavaslatot több millió fölösleges áldozat árán elfojthassák.

(a folytatás, 06.05-én olvasható az Alsóörsi Hírhatárban)