. Ma Auguszta napja van.
Rendőr mondta: utasításra ítélték el az újságírókat is!
2013-11-16 19:01:52
Rendőr mondta: utasításra ítélték el az újságírókat is!

Rendőr mondta: utasításra ítélték el az újságírókat is!

Elöljárói utasításokra marasztalták el a rendőrség hamis vádjai alapján azokat az újságírókat és civileket, akik tanúi voltak a 10 gyermekes Faragóné és családja Fidesz utasításra való kilakoltatásának!


Elöljárói utasításra került bele a tanúkihallgatási jegyzőkönyvekbe az a vizsgálói kérdés, hogy a 10 gyermekes Faragó Ferenc Mihályné (Emőke) és családja kilakoltatása után eljárás alá vont újságírók és civilek közül ki fogott a kezébe akár csak egyszer is hangosbeszélőt a kilakoltatás előtt, továbbá az a kérdés, hogy ki az, aki tagja az otthonvédő Koppány Csoportnak. Ezt a két kérdést azért kellett feltenniük a vizsgálóknak - mégpedig minden egyes perbe fogott ellen -, hogy aki bármelyik kérdésre igennel felel, azt mindenképpen elmarasztalják jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség vádjával.

Ezt a napokban mondta el az Alsóörsi Hírhatárnak egy a neve elhallgatását kérő rendőr, aki elmondta azt is, hogy ettől függetlenül is "ki volt adva", hogy "mindenkit le kell húzni". Ezért kapott mindenki azonnal és minden vizsgálat nélkül elmarasztaló határozatot, mert meg volt tiltva, hogy bárminek utána járjanak - mondta az egyik érintett rendőrségi szerv állományi tagja. Azt nem tudta megmondani, milyen magasról származott a bűncselekmények elkövetésére szóló elöljárói utasítás.

Tehát Gyetvai Tibor X. kerületi rendőrkapitány vizsgálóinak olyasmivel kellett - mégpedig elöljárói utasításra - elmarasztalnia minden nem megfelelő választ adót - és egyébként is mindenkit -, amit el sem követett. Ez olyasmi, mintha valakitől azt kérdeznénk, hogy Fidesz-szavazó-e vagy bármely másik pártra szavazna? És ha nem azt feleli, hogy fideszes, akkor elítélnénk államellenes bűncselekményért.

Gyetvai Tiborral - a bűncselekmények lajstroma miatt - személyesen találkozott Molnár F. Árpád, az Alsóörsi Hírhatár főszerkesztője és Domján Tibor, a Debreceni Hírhatár főszerkesztője, megpróbálva a kapitányt törvényes magatartásra és beosztottjai rendre utasítására serkenteni. Azonban Gyetvai Tibor (diplomatikusan) mindent maximálisan rendben akart találni és minden nyomozási és büntetőjogi felelősséget más nyomozó hatóságokra kent és tolt át. Azaz a továbbiakban sem várható a rendőrkapitányságtól semmiféle törvénytisztelő és emberjogi irányban történő változás, hanem marad minden abban az Európai Unióban már eddig is sereghajtóként emlegetett minőségben, ami Orbán Viktor második kormányra kerülése óta egyre mélyebbre süllyed. Gyetvai ragaszkodik a bűnöző rendőrökhöz és azok összes elkövetett bűncselekményeihez is. Ha így folytatja - a Fidesz politikusait, azok bukása után felfelé buktató gyakorlatából kiindulva - még országos rendőrkapitány is lehet belőle.

Az, hogy embereket annak alapján ítélnek el jogerős pénzbírságra és börtönbüntetésre, hogy szónokoltak-e egy kilakoltatás megkezdése előtt spontán, tehát az Európai Unióban legális demonstráción vagy tüntetés nélkül, vagy pedig tagjai-e valamely civil emberjogi, otthonvédelmi vagy bármilyen más bejegyzett vagy nem bejegyzett szervezetnek, nem csak ellenkezik a nemzetközi jogokkal, a demokratikus minimummal és a józan ésszel, de a Büntető Törvénykönyv 216. §-a szerint Közösség tagja elleni erőszak bűntettének minősül és alaphangon is legalább 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Így pl. Gyetvai Tibor rendőrkapitány vizsgálója, vagyis a fenti kérdéseket elöljárói utasításra sorban, mindenkinek feltevő Egerváriné Szabó Mária Adrienn és elöljárói - a törvények mindenkire kötelező érvénye miatt - büntetőeljárás alá vonandók, és tekintettel a nyilvánvaló visszaélésekre (semmi köze sincs az alapügynek ahhoz, hogy valaki szólt-e hangosbeszélőbe vagy tagja-e a Koppány Csoportnak), a rendőrségi vagy bármilyen hasonló rendvédelmi szakmától örökre eltiltandók.

Amennyiben viszont egy vizsgálónak, rendőrnek, elöljárónak, bárkinek - a fenti intézkedésekkel - az volt a célja, hogy a lakosságot megfélemlítse, úgy adott esetben a hatósági személy már a Btk. 314. §-a alapján Terrorcselekmény bűntettét követte el, amiért már életfogytig tartó fegyházbüntetés is adható!

Az 1994. évi XXXIV., a Rendőrségről szóló törvény 12. § (1) bekezdése értelmében a rendőrnek a szolgálati elöljáró utasításait "meg kell tagadnia", "ha azzal bűncselekményt követne el." Tehát azok a rendőrök, akik nem tagadták meg a parancsot, bűncselekményt követtek el, amiért bíróság előtt kell felelniük, a törvények pedig a részükre semmiféle felmentést nem adhatnak: a bűnöző rendőrök elleni jogerős ítélet feltétlen!


Mint ismeretes, 2013. június 11-én kőbányai otthonából, a X. kerületi Kápolna utca 13., 5. emelet 36. szám alól kilakoltatták a 10 gyermekes Faragó Ferenc Mihálynét (Emőkét) és családját. A kilakoltatásra Orbán Viktor kőbányai polgármestere, Kovács Róbert adott utasítást, aki közben és aztán is nagyon ellenségesen és elfogultan nyilatkozott az otthonvédők és az újságírók ellen. A közpénzen dúsgazdaggá, multimilliomossá dagasztott fideszes polgármester kormánypárti akciói - a kilakoltatás közben és azt követően - azzal folytatódtak, hogy a Gyetvai Tibor X. kerületi rendőrkapitány által vezetett BRFK. X. kerületi Rendőrkapitányság az összes, a 10 gyermekes család lakásában talált újságírót és civilt hamis vádakkal perbe fogta és amilyen gyorsan csak lehetett, súlyos pénzbüntetésekre, ingyenmunkákra (rabszolgamunkának hívják) vagy szabadságvesztésekre ítélte. A bizonyítékokat Gyetvai Tibor rendőrsége és rendőrei, valamint vizsgálói összese szándékosan, tudatosan, tervszerűen végrehajtva a szekrény mögé dobta, semmibe vette és mindenkit a Készenléti Rendőrség (korábbi nevén REBISZ) egyes rendőreinek beszámolói alapján, hamis vádakkal elítélte. (Klikk 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9.). Az Alsóörsi Hírhatár főszerkesztője, Molnár F. Árpád pl. 51 ezer 600 Ft pénzbüntetést kapott, amiért tudósított és jelenleg bíróság előtt áll, ahol dr. Mezey István bíróra bízták, börtönbe kerüljön-e a Hírhatár főszerkesztője azért, mert tudósított egy nagycsaládos asszony és gyermekei Fidesz által szervezett utcára dobásáról. Az Alsóörsi Hírhatár és a Multimédia Hírháttér munkatársa, Kovács Adrienn Nikoletta pedig most fog bíróság elé állni, mivel őt is ugyanolyan hamis vádakkal elmarasztalták, a minden tekintetben bizonyító filmfelvételeket pedig ez esetben is elhajították. De van olyan civil is, így pl. Bárdos Mária, aki mivel a pár napos határidejű fellebbezés lehetőségét elmulasztotta (mert nem profi jogász), ezért neki már bírósági tárgyalásra sincs esélye, hanem bűnössége mindenféle látszatvizsgálata nélkül is várja a börtönbehívót.

Azt, hogy egy rendőr bemondása alapján bárkit jogerősen pénzbüntetésre vagy börtönbüntetésre lehessen ítélni, mindenféle bírósági tárgyalás nélkül, Orbán Viktor és Pintér Sándor vezette be, közülük Pintér Sándor meglehetősen nyílt lakosság elleni gyűlölettel és undorral. Arra, persze, még nem hoztak külön törvényt, hogy a rendőrség bárkit elmarasztalhasson pusztán a saját bemondása alapján, viszont ahogyan ez az elnöki diktatúrákban megszokott, a diktátorok nem csak a nemzetközi jogoknak és civilizációs elvárásoknak megfelelő törvényhozásra nem képesek, de még a saját diktatórikus törvényeiket is úton-útfélen megszegik, mivel az elnöki diktatúrák velejükig rohadtak a korrupciótól és a közpénzen fizetett eltartottak tényleg mindent átható, fojtogató, fullasztó, mindent az ő émelyítő bűzükkel elárasztó bűncselekményeiktől.

 

Sz. L.

Utoljára frissítve: 2013-11-17 09:06:29

További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Orbán család már hosszú évek óta építgeti, szépítgeti a hatvanpusztai luxusmajorságot, József nádor egykori...
Bővebben >>