Fideszes torz, groteszk, már most muzeális rémkép és mementó egy negatívan futurisztikus világból, ahol az állam minden egyes embert elszeparált egymástól, hogy mindenki egyedül maradjon és senki ne segíthessen senkinek. Mert így gonosz, így alantas, így szociopata. Vagyis az államnak így jó.


Ezeket a fotókat a mai napon készítettük a budapesti Örs vezér tere Pillangó utca felöli parkjában. A padok a Fidesz antiszociális torz műemlékei és hagyatékai közé tartoznak; Budapest-szerte így építették át - közpénzek legalább százmillióiért - a parkokat, hogy a földönfutók, a szegények ne tudjanak egyiken sem kényelembe helyezkedni. Orbán Viktor nem sajnálta sem a hajléktalanokat, sem a pénzünket. Tarlós Istvánék és Kocsis Mátéék áldozatos, hősies munkával, a Fidesz csókosai további, legalább tízmilliókkal történő gazdagításával új park-látványtervek tömegeit készítették, új - már nem is padokat, hanem - székeket öntve, és haverjaikat megbízva tettek róla, hogy ezekkel a mocskos, szociopata bizonyítványokkal teleszórják Budapest utcáit és tereit.

Sok minden jut az ember eszébe, amikor ezeket meglátja. Zippelve plántálnak be az ember elméjébe olyan kifejezéseket és összegzéseket, mint a science fiction filmek közül a negatív utópiák, amik egy rideg, torz, technokrata világot mutatnak be, ahol minden az államhatalom, az emberek totális kontroll alatt élnek, az emberi kapcsolatokat az állam és a mágnások elhidegítették, az Emberiség kapcsolatteremtési zavarai és az emberi kapcsolatok halála maguk a normális hétköznapok.

Mintha Terry Gilliam filmrendező "Brazil" című filmjéből látnánk részletet, vagy Aldous Huxley "Szép új világ"-ának mesterséges szörnyszülöttje elevenedne meg, ahol a nép olyan halott lélekkel jár-kel egymás mellett, mint valami orwelli 1984 filmben, ahol a párt tiltja be és szünteti meg a szociális jóérzést, az emberi erkölcsöket, számolja fel és szünteti meg a családokat és az emberek egymás iránti jóságát, szeretetét és lojalitását.

Fideszes parkok ezek Orbánból, Tarlós Istvánból, Pintér Sándorból, Kocsis Mátéból - hogy csak néhányat említsek a magyar és a világtörténelem örök emlékezetű szégyenéből és hulladékából -, ahol nem csak a szegényeknek nincs helye, de a gazdagokat is elhidegíti, elkülöníti egymástól. Ahol szülők a gyermekeikkel nem ülhetnek egy padon, ahol szerelmesek nem ülhetnek egymás mellé, ahol ismerősök, munkatársak, barátok, rokonok - ha kiszabadulnak az Internet virtuális kapcsolati világából a zöld övezetbe - ezúttal vasból, fekete és hideg fémből készült dupla korlát akadályozza meg, nehogy abból az egészséges társadalmi érintkezésből, amire amúgy valamennyiünket neveltek, amikor az orbáninál felsőbbrendű kormányok és rendszer regnáltak, bármire is ráismerjünk.

Épülhetett volna egy hatalmas szoborparkban egy ilyen mű, ahol a művész azt meséli el, milyen lehet egy bukott jövő, ahol az Emberiség megtanult egymástól elkülönülni. Ahol a fa és a zöld levelek nem több díszítő elemnél, ami az álcázást szolgálja. Ahol a kapcsolatok elhidegültek. Ahol a szociális érzékenység felszámolásra került. Ahol senki nem számíthat senkire, hanem - amiképpen Balogh Béla, az otthonvédő Koppány Csoport elnöke szokta mondani - mindenki csak saját magára számíthat, mert senkinek nem fog segíteni senki.

Csakhogy ez nem egy emlékmű, hanem ez a Fidesz maga. Orbán Viktor torz, groteszk ábrázata és jéghideg, sötét lelkivilága ez. Egy miniszterelnöké, akit világszerte szégyenként, sereghajtóként, pszichopataként, antiszociális beteg emberként, szociopataként és skizofréniás elmebetegként emlegetnek. És alantas szándéka ez annak a Pintér Sándornak, aki Orbán Viktor titokzatos és állandó nagy babiloni társaként, groteszk ikerpárjaként, furcsa menyasszonyaként már 10 évvel ezelőtt is a keresztapa és tömeggyilkos hírében állott, és akiről mindig hangoztatta a közélet, hogy a budapesti, 100-nál több bombarobbantásos merénylet legfőbb szervezője és legfőbb eltussolója.

Mi ez a szoborpark? A fideszesek felszínes, primitív, rideg, mindenkit mindenkitől elzáró, elszeparáló, rosszindulatú technokrata világába enged ez bepillantást, ahol - mint a rémfilmekben - még a zöld övezet is rideg, államlelkű, mesterkélt, programozott, egymástól elhatárolódó antiszociális és szociopata gnómokat és torzszülött utódokat, egy súlyosan beteg generációt, helyesebben halmozott degenerációt teremt.

És amikor ezeknek a parkoknak atyáira (honatyáira) nézünk, sokuknál Orbán Viktor üveges, sötét tekintetét, ridegségét, aljasságát, hitvány alantasságát és gonoszságát láthatjuk viszont. És mondhatjuk, amikor üveges, a feneketlen sötétségbe és alantasságba vezető szemükbe nézünk:

Szegény, szegény beteg emberek... Szegény, szegény beteg emberek... (Klikk!)

Gondolatok és Fotók: Molnár F. Árpád
Munkatárs: Kovács Adrienn Nikoletta