. Ma Auguszta napja van.
Történelmi kilakoltatás, féktelen rendőr- és ügyészbűnözéssel
2013-10-18 12:28:23
Történelmi kilakoltatás, féktelen rendőr- és ügyészbűnözéssel

Történelmi kilakoltatás, féktelen rendőr- és ügyészbűnözéssel

Történelmi jelentőségű volt és lesz a 10 gyermekes Faragóné és családja Fidesz-utasításra kilakoltatása és az azt követő rengeteg rendőrségi és ügyészségi bűncselekmény. Mind a civilek, mind a nem orbáni újságírók ellen.

 

Molnár F. Árpád cikke,
mely büntető feljelentésként is postázásra kerül.

 

 

Történelmi jelentőségű volt és lesz a 10 gyermekes Faragó Ferenc Mihályné és családja 2013. június 11-én végrehajtott kilakoltatása, amelyet a Fidesz utasítására, ezen belül Kovács Róbert fideszes polgármester parancsára hajtottak végre. Ahogyan történelmi lett és lesz az ennek kapcsán, Gyetvai Tibor kőbányai rendőrkapitány emberei által kreált tömeges rendőrségi hamis vádak, az újságírók és a civilek fogdába zárása, az ezt követő ügyészségi eltussolások és bűnpártolások, valamint hivatali visszaélések bűntettei és az ügy állandó, a Földet körbeérő további orbáni bűnügyi botrányai.

Mint az köztudott, nem csak a rendőrségi agresszióval szemben passzív ellenállást tanúsító otthonvédőket, de - az extrém milliárdos tv2 riporter-operatőre, Való Gábor kivételével - minden más újságírót, riportert és operatőrt is elítéltek, akik nem tartoztak Orbán Viktor és a Fidesz kiszolgálói és médialakájai közé. A lakásban bent rekedt civilek és újságírók összesét - tehát a tv2-s Való Gábort kivéve - mindenkit hamis vádakkal ítéltek el, akik választhatnak a pénzbüntetés, az ingyen munka és a börtön között.

Az ügyben kelt, a rendőrségi, szó szerinti maffia elleni büntető feljelentések és nemzetközi feljelentések mellett én is büntető feljelentéseket tettem és fogok tenni magyar és külföldi hatóságok, nyomozószervek és államok számára, így sok egyéb mellett az Európai Uniós ellenőrzések és megfigyelések, monitorozások céljából egyaránt.

 

Az ügyben kelt egyik abszolút egyértelműen bűnöző és köztörvényes határozatot ma kaptam meg. A bűncselekmény elkövetője az emberjogvédők és a bűncselekményekkel, valamint az emberi jogokkal foglalkozó újságírók számára hírhedt eltussoló, dr. Ott István vezető ügyész, főügyészségi ügyész.

Vizsgáljunk csak meg néhány tételt Ott István vezető ügyész szándékos bűncselekményi elkövetéseit bizonyító, a feljelentésemet elutasító határozatából.

A kapcsolódó irodalomból:
1. Kápolna utca, Echelon 8! - A 10 gyermekes család kilakoltatási akció-thriller-dokumentumfilmje

2. Molnár F. Árpád feljelentette a magyar államot Viviane Reding Európai Uniós biztosnál az újságírók elleni kiterjedt politikai üldözések, az állami és alvilági lakásmaffia-ügyek, valamint az igazságszolgáltatás által a lakosság ellen elkövetett gátlástalan és 100% körüli átlaggal elkövetett bűntettek miatt

3. Tetten ért rendőri hamis vádak az újságírónk ellen (Kovács Adrienn Nikoletta szervezett hatósági üldözése)


Ott István, a feljelentésemet elutasító határozatában felidézi az általam tett feljelentésből, hogy a kilakoltatás során Való Gábor, az MTM-SBS tv2 riporter-operatőre kivételével - idézve Ott István főügyészségi ügyészt - "minden újságírót és lakásból eltávolított civilt - állítása szerint [mármint állításom szerint - a szerk.] - hamisan megrágalmaztak és a bizonyítékok teljes figyelmen kívül hagyása mellett, szabálysértés elkövetése miatt feljelentést tettek ellenük". A hírhedt vezető ügyész, Ott István nem véletlenül kerülte, hogy szó szerint idézze a feljelentésem szövegét, mert azzal további súlyos rendőrségi, az eltussolásaival pedig általa elkövetett ügyészségi bűncselekményekre hívta volna fel a figyelmet.

Ott István ezt követően egyébként következetesen hallgat Való Gábor esetéről, akinek egyoldalú mentesítése - helyesebben az, hogy mindenkit, aki nem tv2-s, mindazokat hamis vádakat kreálva elítéltek - kimeríti a Hivatali visszaélés bűntettét. Hiszen Való Gábort azért, mert az orbáni védelem alá helyezett, túlzottan milliárdos MTM-SBS tv2 munkatársa, ezért - egyébként az Orbán Viktor előtt hason fekvő Hír tv-vel, Magyar Hírlappal, Magyar Nemzettel és MTI-vel együtt - mindig, minden alól mentesíteni kell, a többi média riportereit, operatőreit, újságíróit pedig az esetek több, mint 90 %-ában vegzálják, velük kötekednek, fenyegetik őket és gyakori, hogy erőszakkal elhurcolják, az újságírókat fogdába vágják és természetesen a bűnszervezetben elkövetett hamis vádakkal megrágalmazzák, majd villámgyorsan, a rendelkezésre álló bizonyítékok abszolút hátra hajításával elítélik őket. Most is ez történt, ezt akarta a vezető főügyészségi ügyész Ott István - ezúttal is, mint minden egyes alkalommal - eltussolni.

És kik azok, akik mindig elhallgatják és eltitkolják az újságírók rendszeres erőszakos elhurcolását, fogdába zárását, hamis vádakkal történő elítélését? Hát természetesen először is Orbán Viktor és maffiájának kedvezményezettjei és haszonélvezői: mint a Hír tv, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap vagy pl. a tv2. Újságírók, akik törlik az újságírók üldözéséről szóló részleteket és tényeket, meghamisított és fals cikkeket és tudósításokat árasztva. Hát nem undorító? Nem véletlen, hogy egy publikált felmérés szerint a magyar újságírók össz-megítélése még a rendőrök, az ügyészek, a bírók és a politikusok megítélését is alulmúlta, hiszen miféle fajta az, amelyik a sajátjainak bűnszervezetben történő börtönbe juttatását is eltussolja és eltitkolja.

Figyeljünk, mert az Rezsim bűnözése teljesen világos és nyilvános.

Ott István vezető és főügyészségi közpénzügyész szerint nem kell vizsgálni azt az incidenst sem, hogy a lépcsőházban egy újságírót a rendőrség minden ok nélkül többször a falnak lökött, annak korábbi tudósításai miatt. A főügyész Ott István szerint ezt azért nem kell vizsgálni és azért nem kell foglalkozni a tanúkkal sem, mert nem érkezett erről panasz. Amit ugyanis a kezébe vett, pl. a feljelentésemet, meg még ki tudja, hány ilyen feljelentést, tanúvallomást stb., azt sem értékelte semmiféle bejelentésnek, feljelentésnek, panasznak vagy tanúvallomásnak, ami alapján - ha orbáni elméjében valami szikra gyúlt volna - legalább egy kérdésig eljutott volna, ha már annyi millióval fizetjük azért a kényelmes, semmire való, haszontalan munkáért, amit a párt szolgálatában végez.

Mivel a feljelentésem - egyébként a többi újságírói feljelentés is (azon újságírókról van szó, akik nem az orbáni rezsim kiszolgálói, ezért hamis vádakkal elítélték őket) - éppen azt kifogásolta, hogy Gyetvai Tibor, még a nevében is Kőbánya rendőrkapitánya rendőrei úgy marasztalták el - a párt tv2-jének újságíróját kivéve - az összes újságírót és civilt, hogy az összes filmfelvételt elhajították, és egyszerűen történeteket kreáltak a nem létező bűnösségükről, ezért Ott István természetes, hogy meg sem említette elutasításában a filmfelvételeket, amikkel mi és a rendőrség egyaránt rendelkezünk, hanem bekérte az iratokat a rendőrségtől (a mindent adekvátan bizonyító filmfelvételeket lenyelve!), és a bekért rendőrségi beszámolókra támaszkodva közölte, hogy mivel a rendőrség azt mondta, hogy ez és ez történt, ezért ez történt. Tehát - állítja Ott István - mindenki bűnös, pont úgy, ahogyan a rendőrök mondták, a rendőrök pedig abszolút ártatlanok, mert a saját bűnösségükről nem mondtak semmit. Azért bűnös mindenki, aki nem rendőr, mert a rendőrök ezt írták. Ott Istvánt most sem érdekelte, hogy a rendőrök biszku bélás orbáni kreálmányaival szemben az általunk és a rendőrség által készített filmfelvételek bizonyítják, hogy a rendőrök az összes esetben össze-vissza hazudoztak és mindenki ellen, külön-külön, módszeresen és halmozottan elkövették a hamis vád vétségét. Hanem kidobott minden filmfelvételt, sőt, meg sem említette, hogy léteznek(!), kidobott minden újságírói és civil feljelentést és tanúvallomást is, és közölte, hogy a rendőrségtől valakik már leírták, hogy szerintük mi történt, ezért az történt és kész!

A külföldi sajtóban is, legutóbb tegnap jelent meg és adtak erről hírt több államban, így Magyarországon is - amivel már egy ideje ostromlom az Európai Unió döntéshozóit és a világsajtót -, hogy meg kell fontolni, hogy Magyarország egyszerűen alkalmatlan arra, hogy az Európai Unió tagja maradjon. Ez a mindenféle tekintetben ott istvános sereghajtó banditaállam egyszerűen élhetetlen. Nem véletlen, amikor egy nyugati bíróság pár hónapja azért utasította el egy távoli országból menekült ama kérelmét, hogy Magyarországra mehessen, mert - mint azt a külföldi bíróság indokolta - Magyarországon nem biztosítottak az emberhez méltó körülmények arra, hogy nyugatról egyáltalán beengedjék ide.

Azt, hogy a 10 gyermekes családot érintő kápolna utcai, történelmi botrány-kilakoltatás után a rendőrök kivétel nélkül minden civil és újságíró esetében össze-vissza hazudoztak, akik a lakásban rekedtek, külön, mindenkire egy abszolút kreált, kitalált történetet írva, mintha (már megint) Bacsó Péter "Tanú" című filmje elevenedett volna meg, az általunk nyilvánosságra hozott filmfelvételek teljes körűen, adekvátan bizonyítják. Ezért Ott István - bár az egész feljelentésem e körül forgott - egy szóval sem merte említeni a filmfelvételeket, amiket halmozottan az orra alá dörgöltem, mint egy idiótának, olyan szájba rágós és részletes módon, hiszen az általa eltussolt filmfelvételek alapján mindazokat, akik a lakosság elleni hamis vádakat kreálták, nem csak büntető eljárás alá kellene vonni, de jó eséllyel indokolt az előzetes letartóztatásuk is.

 

Gondoljunk csak bele, miféle ember az, aki ennyi civil és újságíró ellen külön történeteket talál ki és igyekszik mindenkit ingyen munkára vagy börtönbe juttatni! Miféle utolsó, szélsőségesen társadalomellenes, eltorzult bűnöző alkatú pszichopata személyiség az ilyen! Hát nem természetes, hogy ami számunkra visszataszító, undorító, gyomorforgató és minden civilizációs normával egészében ütközik, az Ott István és orbáni ügyésztársai számára az egyetlen kívánatos, vágyott és csodálatos?

Soha ne feledjük el, mekkora szakadék tátong a civil lakosság általános erkölcsi és törvényességi szintje, valamint Orbán Viktor néppénzen kitartott rendőrbűnözői és ügyészbűnözői között! Nincs az az emberjogi bíróság, ami ez ellen a bűnbanda ellen ne ítélne nekünk fejenként is minimum több százezer forintos kártérítést!

A filmfelvételeink - ahogyan a rendőrség filmfelvételei is - rögzítik, hogy a lakást órákon át nem lehetett elhagyni, hiszen az otthonvédők kívülről lezárták. Miközben pedig órákkal később a vasrácsot a rendőrök eltávolították, otthonvédők egy hatalmas szekrényt toltak a bejárat elé. Filmfelvételeink rögzítik, hogy a szekrénytől senki nem tudott távozni a lakásból, csak ha kiugrik az ötödik emeletről az ablakon. Filmfelvételeink rögzítik azt is, hogy a bolond rendőrség a szekrény mögül bekiabál, hogy hagyjuk el a lakást, ahelyett, hogy 30 képzett emberével egyszerűen odébb tolta volna a szekrényt, hogy távozhassunk. De a rendőrségi tébolyt a lakásban bent rekedtek nem hallották, mert bent üldögéltek a lakás hátsó szobájában. Hanem a rendőrségi és végrehajtói (Sóvári Ferenc) őrületet én hallottam, meg Való Gábor, aki - velem együtt - szintén filmezte a bolond rendőröket és a deviáns végrehajtót. Eztán Való Gábort hazaküldték, mindenki mást pedig - velem együtt - tömeges hamis vádakkal elmarasztaltak. Filmfelvételeink rögzítik, hogy miután a rendőrök bejöttek a lakásba és felszólították az ott lévőket, hogy hagyják el az ingatlant, mindenki az első felszólítás után megtette. Filmfelvételeink - és a rendőrség ott istvánék által lenyelt filmfelvételei ugyanúgy - rögzítik azt is, hogy a rendőrség a világon senkitől nem kért semmilyen igazolványt. Ennek ellenére az összes rendőrségi hamis vád, tételesen, mindenkihez külön kitalált történetet írt arról, hogy hiába kérte az igazolványt ettől is, ettől is, ettől is, többször, de mindhiába, ezért erőszakot kellett alkalmazni. Mindenki ellen, külön-külön.

Ott István főügyészségi ügyész és vezető ügyész nyilvánvalóan további bűncselekmények elkövetése érdekében elhallgatja a feljelentésem azon tételét is, hogy az engem hamis vádakkal elmarasztaló rendőrségi határozatban egy olyan, mindannyiunk számára ismeretlen személy korábbi szabálysértéseit emlegetik, amire hivatkozva engem szorzatos tételű büntetésre ítéltek. Tehát másvalaki elkövetéseire hivatkozva, úgy téve, mintha az a számomra ismeretlen személy én lennék, engem ítéltek akkora pénzbüntetésre, amit börtönnel kellene kiváltanom. Ott István rá sem bagózott, hogy egy ismeretlen személy állítólagos cselekményeire hivatkozva egy újságírót ítéltek tulajdonképpen szabadságvesztésre. Hogy Ott István azt intézi, hogy újságírók hamis vádakkal kerülhessenek börtönbe, továbbá Ott István azt intézi és tételesen, módszeresen szervezi, hogy újságírót olyan személy állítólagos szabálysértései alapján ítéljenek börtönbüntetésre, akiről sem az érintett újságíró, vagyis én, sem az otthonvédők nem hallottak soha, ez újra és újra: nem csak minősített bűnpártolás és hivatali visszaélés bűntette - amiért Ott Istvánnak határozott börtön- vagy fegyházbüntetés adandó -, de a legsötétebb, legmocskosabb, leginkább gyomorforgató diktatúrákat idézi.

Ott István eddigi gyakorlatát nézve tehát pont azt a szellemi, kulturális, erkölcsi és törvényességi posványt, szemétdombot és szó szerint élhetetlen szemetet, amiben a lakosság pénzén tengeti nyomorult életét.

További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>