. Ma Gellért napja van.
Vonat gázolt biciklist Agárdon
2013-06-22 11:14:09
Vonat gázolt biciklist Agárdon

Vonat gázolt biciklist Agárdon

A budapest déli pályaudvarról 18.30-kor induló sebesvonat, egy figyelmetlen biciklist gázolt el az agárdi vasútállomáson történő áthajtás közben.


A balesetben a biciklis könnyebben sérült, a helyszínelés ennek ellenére is közel két óráig tartott.




Az éppen a vonaton tartózkodó tudósítónk információi szerint,  egy közelben táborozó fiatalember kerékpárjával éppen visszafelé igyekezett a strandról, amikor az agárdi vasútállomáson megállás nélkül keresztülhajtó sebesvonat elütötte, majd néhány száz méter múlva megállt.  A vonaton utazókkal közölték, hogy baleset miatt előre láthatólag több mint egy órát kell várakozni

 

 

 

A kinti nagy meleg ellenére sokan leszálltak és inkább a vonat mellett töltötték az időt, voltak akik stoppolni kezdtek és olyanok is, akik visszagyalogoltak az agárdi vasaútállomásra ahonnan még legalább három-négy vonattal el tudtak menni, mire a helyszínelés befejeződött. A székesfehérvári pályaudvar vonatbevárásával együtt, legalább két és fél óra csúszást okozott a menetrendben.

 

 

 

 

Tudósítás és fotók: Domján Tibor, 2013.06.21.,  Alsóörs


Utoljára frissítve: 2013-06-22 12:17:28

További híreink
Elhunyt a legendás magyar színésznő
85 éves korában vasárnap elhunyt Vass Éva kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész – közölte a szinhaz.org színházi portál.
2019-05-13 10:48:06, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Ketten is megsérültek egy tűzben Szegeden
Szombat délelőtt kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy körülbelül hatvannégy négyzetméteres faház Kiskundorozsmán, a Gyömbér utcában.
2018-12-01 17:19:39, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Emléktábla Kocsis Zoltán tiszteletére
Emléktáblát avattak Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester tiszteletére Budapest XIII. kerületében október 1-jén, a zene világnapján.
2018-10-04 13:13:45, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az új tanévtől csökkenti, majd teljesen megvonja a kormány a kiegészítő támogatást a Magyar Evangéliumi Testvé...
Bővebben >>