A kezdeményezés nem köteleződik el semmilyen "izmus", politikai irány, spirituális meggyőződés, "készen-kapott" modell mellett. Hangsúlyozza a nyitottságot és toleranciát, globális és "emberi" értékekre alapoz, békés és lépcsőzetes megoldásokat/lépéseket feltételez.
EZ NEM a kirekesztő, agresszív, szélsőséges megközelítések platformja! A továbbiakban, egy felhívásuk olvasható, néhány plakátképükkel kiegészítve. (DT)
!F E L H Í V Á S!
Valódi Demokráciát Most!
Miért, miről és hogyan?
A globális válság, a hazai és a nemzetközi helyzet egyre súlyosabb alakulása 2011 tavaszától a civil világ ébredéséhez, tömeges demonstrációkhoz vezetett szerte a világban. A tiltakozási hullám új szintre kerül az október 15-re meghirdetett, az egész világot érintő akciónappal.
Szerte a földgolyón közös gondolkodásra, vitára és új lehetőségek kidolgozására készülődnek az emberek. Nem az uralkodó elithez könyörögnek, nem másoktól várják a megoldást, hanem összegyűlnek megbeszélni és „rendezni végre közös dolgainkat”. A mai világban a pénz és a profit diktál, ahelyett, hogy az emberek és közösségeik érdekei érvényesülnének.
A Valódi Demokráciát Most - VilágForradalom távlati célja egy emberközpontú, fenntartható közösségi társadalom megteremtése. A WorldrEvolution a világ fejlődését jelentő kifejezés, ami a társadalmaink békés, befogadó, de változtatni kész erejét jelenti.
Globális megmozdulások keretében a felháborodottak, a névtelenek, a hangtalanok kivonulnak az utcákra, elfoglalják a köztereket és békésen követelik a valódi demokráciát, a tényleges többség, tehát a társadalom és a környezetünk érdekeinek elismerését, emberi és szociális jogaik érvényesülését.
Az akciók mellet a kezdeményezők online és offline eszközökkel segítik a közösségek és állampolgárok minél szélesebb részvételét a döntések meghozatalában.
Tiltakozunk a megszorító politikák ellen, amelyek a vétlen sokaságra hárítják át a gazdasági és politikai elitek által gerjesztett válság terheit! A megszorítások nem megoldják, hanem tovább mélyítik a válságot. Egy valódi demokrácia megteremtésének módját keressük és alternatívákat fogalmazunk meg a fennálló rendszer helyett. Számunkra most itt Magyarországon is elérkezett az ideje annak, hogy csatlakozzunk ehhez a politikai pártoktól és erőszaktól, gyűlölettől, kirekesztéstől mentes, globális tiltakozási hullámhoz!
A gazdasági és a politikai hatalom képviselői mindenütt a világon eddig is saját szempontjaikra figyeltek, a társadalom érdekeinek kellő képviselete helyett. Mi is ezt éljük meg ma Magyarországon. Valamennyi, a rendszerváltás óta magát demokratikusnak nevező kormány figyelmen kívül hagyta a társadalom tömegeinek szempontjait, az egyre szélesebbé és mélyebbé váló szegénység és elszegényedés ellenére.
Ez a helyzet tarthatatlan, amelynek mihamarabb véget kell vetni!
A politikai, gazdasági és pénzügyi elit értésére adjuk, hogy gyökeres változásokat követelünk és a jövőnkről mi magunk akarunk dönteni! Nem vagyunk áruk a politikusok és a bankárok kezében, mert ők nem bennünket, hanem a tőkeprofit, a „kevesek” érdekeit képviselik.
A elmúlt 20 év valamennyi kormánya, de különösen a jelenlegi, tekintélyelvű, populista és nem vesz tudomást az emberek alapvető jogáról, amelyek az ügyeikben való részvétel jogát jelenti. A jelenlegi kormányzat társadalomellenes, szegényellenes, munkavállaló-ellenes döntései már sokakat az utcára hívtak. A Valódi Demokráciát Most - VilágForradalom nem egyszerűen egy e sok megmozdulás között. Részesei vagyunk egy globális társadalmi összefogásnak! Nem a kormány ellen tüntetünk, hanem az ellen is, ahogyan a döntések születnek és ahogyan az országunkat működtetjük!
A célunk az, hogy közösen fogalmazzuk meg, mit várunk a jövőnktől, milyen világot akarunk, együtt, közösen felépíteni. Mi az, aminek másképpen kell lennie, és hogyan működjenek a dolgok?
Hogyan akarunk részt venni a döntések megszületésében, hogyan tudjuk képviselni szempontjainkat? Mit kell tennünk azért, hogy a bankárok és a gazdaság szereplői és az elvileg minket szolgáló politikusok ne szoríthassanak háttérbe bennünket, saját gazdagodásuk és hatalmuk érdekében?
Széles társadalmi vitára javasolt témák:
1. Kereteket a valódi demokráciához! Részvételi demokrácia felé mozduljunk, társadalmi egyeztetést, szociális párbeszédet, és a demokrácia kis köreit!
2. Az állam szerepéről. Felelős államot, szembenállás helyett együttműködést, állampolgári beleszólást, az állam polgárainak tiszteletben tartását!
3. Alapvető emberi és szociális jogaink biztosítását! Legyen tere az egyéni képességek kibontakozásának, és legyen valóban szabad a véleménynyilvánítás, a vallásgyakorlás és a kulturális sokszínűség megélésének lehetősége! A megélhetéshez szükséges minimális jövedelem és a lakhatás biztonságát, értelmes munkalehetőségeket! A szerzett társadalmi és munkavállalói jogaink alkotmányos védelmét! Progresszív közteherviselést!
4. Kerüljön a helyére a gazdaság! A gazdaság eszköz, nem cél! A társadalom érdekei felette állnak a gazdaságénak, és ez nem lehet másként! Szociális és szolidáris gazdaságot, felelős társadalmi vállalkozásokat!
5. Fenntartható működést, a környezeti értékek megbecsülését! Fenntartható világot akarunk! Helyi termelés, helyi gazdálkodás, helyi piac, minél teljesebb önellátás elterjesztését! Változásokra van szükség a vízgazdálkodás, energiahasználat és a fogyasztási szokásaink terén!
(Részletek alább „témajavaslatokban” - vitairat!)
A Valódi Demokráciát Most – VilágForradalom a társadalmi önszerveződés és önvédelem mozgalma! Olyan mértékben tud ennek a feladatának eleget tenni, amilyen mértékben országos mozgalommá válik.
Gyere és találkozz velünk a valóságban is!
Hazánk többi városában is szerveződnek már az állampolgári találkozók. Ha mégsem, kezd el Te!