A 10 gyermekes család kilakoltatása óta terjed a botrány, szaporodnak a panaszok és a feljelentések. A rendőrség és az ügyészség válogatás nélkül, hamis vádakkal minden újságírót és civilt bűnössé, minden elkövető rendőrt ártatlanná nyilvánított. (A szerk.)
Cikk: Kovács Adrienn Nikoletta
Megfigyelhető a kilakoltatások alkalmával, hogy a rendőrök - érthetetlen módon - mennyire az emberek ellen vannak. Nem az igazság oldalán, mint az a régi időkben jellemző volt. Régen a rendőrök a bűnözőket akarták elkapni. Ma a hatalom embereit szolgálják és nem érdekli őket az igazság.
Furcsa, hogy bíróság elé kell állniuk az újságíróknak. Hogy büntetést kell fizetniük, amiért tudósítottak egy eseményről. De a még furcsább az, hogy azonnal ellenállókként vannak nyilvántartva, pedig csak tudósítanának, cikket írnának egy eseményről. (Klikk 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7.) Egy újságírónak levegőnek kellene lennie a rendőrök számára.
Miért ellenálló egy újságíró? Talán azért, mert tájékoztatja az embereket olyasmiről, amiről a rendőrök is mélyen hallgatnának? Talán szégyellik, amit tesznek? Szégyellhetik is bizony. Már régen elfelejtették, milyen az igazság mellett dönteni. Egy rendőr feladata a bűnözők elfogása lenne. Miért az ártatlan embereket akarják akkor börtönbe juttatni? A rendőrök, bizony, szégyellik, hogy többgyermekes családokat dobnak ki erőszakkal az utcákra, akik közben könyörögnek, hogy ne tegyék. A rendőrök Orbán Viktor hatalmát szolgálják, épp' a bűnöző réteget. Akik valóban ölik az embereket, gonosz rosszindulattal.
Nem gondolom, hogy ellenálló lennék egy rendőr számára, amiért képeket készítek vagy cikket írok egy kilakoltatásról. Nyilvánvaló, hogy jelen kell lennem, ha képeket szeretnék készíteni. De nem én vagyok a lényeg.
Olyannak kéne lennem a rendőrök számára, mint a levegő, hiszen én nem akadályozom a munkájukat, hanem tudósítok róla. Ezért érthetetlen, hogy bírósági eljárás folyik ellenem. Az ominózus esemény, ami miatt éppen az eljárás folyik, 2013. június 11-én történt Budapesten, a Kápolna utcában. A kilakoltatott család (Klikk 1., 2.) lakásában tartózkodtam munkatársammal, Molnár F. Árpáddal. A kijárat le volt zárva. Amiért a lakásból belső felvételeket készítettem, ellenállónak számítottam a rendőrök számára. (Klikk 1., 2., 3.) A rendőrök nem szólítottak fel a távozásra, sem mint újságírót, sem mint magánszemélyt. Ha tilos lenne újságíróknak a helyszínen tartózkodni, a rendőröknek kötelességük lenne felszólítani az összes újságírót, hogy távozzanak a lakásból, mert meg lesznek büntetve. Hogy miért nem volna helyén való ilyet mondaniuk? Tudomásom szerint ilyen törvény nem létezik.
A másik dolog pedig, hogy a lakást csak az ablakon kiugorva lehetett volna elhagyni. Mivel a rendőrök egyáltalán nem vették figyelembe, hogy újságírókként vagyunk jelen, szabálysértési eljárást indítottak ellenem és Molnár F. Árpád ellen is. Továbbra is, mint azt korábban elmondtam, én a rendőrökkel együttműködtem és amint megtehettem, távoztam a lakásból. Molnár F. Árpád úgyszintén. Ennek ellenére mindkettőnkről hamis vádaskodás jelent meg a rendőrök részéről, amit a vizsgáló ügyész, Ott István (Klikk 1., 2.) teljes egészében jóváhagyott és megerősített. Nem vette figyelembe továbbá azt, hogy mi egyáltalán miért voltunk ott és azt sem, hogy nem lehetett távozni, mint ahogy azt sem, hogy távoztunk, amint a kijárat szabad volt. Nem vette figyelembe egyáltalán, hogy nem akadályoztunk semmiféle rendőri intézkedést.
Az újságírók elleni rendőri jelentések nem fedik a valóságot, vagyis hamisan lettek megírva. Mivel ez bűncselekménynek, legalább vétségnek minősül, az eljáró rendőröket kellene bíróság elé állítani és nem az újságírókat. Dr. Ott István főügyészségi ügyész és vezető ügyész, megvizsgálva a bizonyítékokat, a rendőröket ártatlannak találta, vagyis ők rendesen jártak el az esetben. Az újságírók viszont bűnözők.
Mutasson egy törvényt erre, tisztelt Ott István! Melyik törvény szól arról, hogy az újságíróknak büntetés jár, ha tudósítanak egy eseményről?
Én akadályoztam a rendőri intézkedést? Nem akadályoztam!
Elálltam a rendőrök útját? Nem álltam el az útjukat!
A rendőri intézkedés útjában álltam? Nem álltam a rendőri intézkedés útjában! Felvételeket készítettem!
Mi ez a mérhetetlen rosszindulat rendőrök részéről? Még ilyesmivel nem találkoztam, ugyanis felénk a rendőrök nem voltak ilyenek.
Tehát ezek után én fogom viselni a rendőri hamis és meggondolatlan intézkedések következményeit, vagyis állhatok bíróság elé, mert szabálysértést én követtem el azzal, hogy jelen voltam és rögzítettem a "hogyan gyártjuk a hajléktalanokat Orbán Viktor módra" című valóságshow-t, aminek a rendőrök voltak az egyik főszereplői. A főügyész Ott István szerint a rendőrök helyesen jártak el, hogy egy kalap alá véve mindenkit, aki csak jelen volt, megbüntettek.
Miért jár büntetés egy újságírónak, dr. Ott István? Hol van erre törvény? Miért szabálysértés a tudósítás? Ezt a dolgot nem fogom annyiban hagyni! Aki bármit elkövetett a budapesti, 10. kerületi rendőrségtől és aki további bűncselekmények sorozatát követi el ez ügyben, az vállalja a tettét!
2013. November 4.
Kovács Adrienn Nikoletta