A Haza Nem Eladó - hirdeti a Mozgalom, sőt, Nemzetgyűlést, ahol ha elegen lesznek, akkor bármi történhet, ha viszont nem, akkor nem tudni, ki fizeti az újabb számlát. A Mozgalomban eddig jelentős finanszírozást vállaló László Andrea és párja kiszállni kényszerült.
A Haza Nem Eladó - hirdeti a Mozgalom, sőt, Nemzetgyűlést, ahol ha elegen lesznek, akkor bármi történhet, ha viszont nem, akkor nem tudni, ki fizeti az újabb számlát.
A Mozgalomban ugyanis az eddig jelentős finanszírozást vállaló László Andrea és párja kiszállni kényszerült.
Az Alsóörsi Hírhatár minden további kommentár nélkül közli László Andrea nyílt levelét, előbb azonban érdemes megismernünk a magyar nemzet ügynökének (Kásler Árpád) ide vonatkozó sorait, melynek egészével éppen legújabb rendezvényét - Rendkívüli Közlemény formájában - promotálja.
Íme:
"Nincs mit és nem tagadok semmit. A közelmúltban közzétették, hogy CIA ügynök vagyok, azért éltem Amerikában hat évig. Én tényleg ügynök, a magyar nemzet ügynöke vagyok, ha lehet így fogalmazni. A művésznő által közzétettekre, annyit reagáltam, hogy őrizzék meg a méltóságukat, mert ha azt elveszítik semmijük sem marad."
A következőket pedig László Andrea írja Kásler Árpádról:
"Szeretnék minden adományozót tájékoztatni arról, hogy Kásler által a Mozgalom nevében bevett adományokhoz semmi közöm. Az adomány gyűjtés ezen formájával nem értek egyet, különösen azzal, hogy a karaván körútra szedte be az pénzt, majd bejelentette, mivel nem adtak az emberek eleget, csak ő megy előadást tartani. Ez az én felfogásommal nem összeegyeztethető.
Én adományokat soha nem kértem senkitől, az én elveim szerint, ha valamire van igény, arra kell, hogy legyen lehetőség, az igényt ki kell elégíteni és a pénzért nem egy üres ígéretet, hanem konkrét értéket kell adni. Ilyen értéknek tartom „A haza nem eladó” című lemezemet, és „A haza nem eladó” című filmet, amelyet Mihály készített. A tarhálás az nem az én műfajom!
A mi kapcsolatunk Káslerral akkor ért véget, amikor beszedett egy csomó adományt a karaván körútra és bejelentette, hogy a befolyt adomány nem elegendő a körútra, ezért ő egyedül megy. Mind a mai napig sok levelet kapok csalódott adományozóktól, akik számon kérik tőlem, hogy ha ígértem, akkor miért nem megyek, és mennyi lenne a fellépő díjam, mennyiért mennék. Sokan írják, hogy összeforrt a nevünk és mindenki úgy gondolta, hogy amit Kásler tesz, azt együtt tesszük. Többen írták, hogy Kásler azzal indokolja, hogy nem megyek, mert nem tudja kigazdálkodni a fellépői díjamat!!!!! Minden kérdezőnek egyértelműen szeretném kijelenteni, hogy SOHA semmilyen nemzetei értéket képviselő rendezvényen fellépői díjat nem kértem! Ha hangosítást kellett vinnünk, azért sem kértünk soha semmit! Amennyiben távolabbra kellett szállítani a felszerelést, az esetben előfordult, hogy kértük, a szállítást oldják meg. A meghirdetett KARAVÁN KÖRÚT MINDEN FELTÉTELE az adományok nélkül is ADOTT VOLT!!!!! Terveink szerint a körúton eladott lemezekből fizettük volna a költségeket. A körúthoz szükséges autó is rendelkezésre állt és áll ma is. Kásler igazi problémája a körúttal az volt, hogy ha több előadó is beszél, ő elveszíti egyeduralmát, ezt az egója nem engedte meg.
A legutóbbi cikkeim óta sok levelet kapok BAÉSZ károsultaktól, akik arra panaszkodnak, hogy Kásler rászedte őket, hogy lépjenek be a BAÉSZ-be komoly éves tagdíj mellett, ezért cserébe azt ígérte, hogy megvédi őket a bankokkal szemben, jelentős ügyvédi díjakat is felszámolt nekik, de Dr. Kásler úrral való kapcsolatukban még a bírósági illetéket is elveszítették. Egy károsult írja, hogy neki 200 ezer forintjába került, hogy megismerte az ügyvéd urat.
Nem tudok mit kezdeni ezekkel a levelekkel, mert nem tudom a valóságtartalmát, de tudomásom szerint Árpád nem doktor és nem ügyvéd, még csak nem is jogász. Az, hogy kitanulta a jogászkodást és mára már neves jogászokkal vitázik, az nem tudom, mire jogosítja fel, de amennyiben a levél írói vállalják a levelük tartalmát, akkor az nyilvánosságot követel, mert bűnösök között cinkos, aki néma.
Egy biztos, hogy én ezekből az adományokból soha nem kértem és nem is kaptam!!! Én az eladott lemezeim árát kértem, mivel azt én akkor adtam volna a mozgalomnak, ha megyünk a karaván körútra, így nincs miért adni. Káslert írásban már felszólítottuk, hogy számoljon el a Mozgalomnak végzett munkákkal, mivel kitett a saját Mozgalmunkból, amit 2010-ben mi indítottunk útjára Mihállyal. Mihály a filmeket a mi Mozgalmunk részére készítette és nem valaki nárcisztikus hajlamainak kielégítésére. Amennyiben ő ezt így gondolja, akkor mi nem társak vagyunk, mint azt gondoltuk, hanem károsultak, akiket valaki meglopott. Azt hirdeti, hogy a lemezemet a mozgalom pénzéből csináltuk. Ez éppen olyan hazugság, mint a legtöbb, amit előad. A lemezemet 2010-ben készítettük, annak 9 millió forint volt a költsége és ebbe Kásler egy forintot sem adott, 2010-ben még nem is ismertem, de valószínű, ő sem minket. A Youtube-on meg lehet nézni, mikor tettük fel „A haza nem eladó” című dalt, vagy az „Ébredj álmaidból” című dalunkat. A közmondás magáért beszél: a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.
A Mozgalom pénzéről annyit, hogy az április 21-i Hősök terén megtartott rendezvény megvalósításához Mihály felvett 3 millió forint kölcsönt, amelyet nekünk kell most visszafizetni. Arra számítottunk, hogy a körút alkalmával eladunk annyi lemezt, hogy rendezni tudjuk a tartozást, Kásler ezzel az adóssággal itthagyott bennünket. Amikor szóba hoztuk, azt üzente, hogy kufárok vagyunk és feltette az oldalára „Kufárok! A haza nem eladó”. Sajnálom, hogy támogatást adtam valakinek ahhoz, hogy emberek sokaságát megtévesztve, elvegye a pénzüket és még ráadásul, azt hirdesse, hogy ők a hibásak, mert nem adtak eleget. Nem tudom ki a kufár, ezt döntse el mindenki a maga ízlésének megfelelően.
Úgy gondolom, az nyissa ki a száját ez ügyben, aki kinyitotta a pénztárcáját, amikor azt kellett. Mert könnyű a máséval csalánt verni, mindenki próbálja meg a sajátjával. Aki azt írja, hogy belőlem a sértődöttség szól, az talán ne felejtse el, hogy a februári Kossuth téri rendezvény sem jött volna létre, ha mi nem adjuk hozzá a kb. 500 ezer forint értékű munkánkat. A HŐSÖK TERÉről pedig már nem is beszélve, mert lehet, hogy voltak adományozók, akikről mi nem tudunk, de azt pontosan tudjuk, hogy az ÖSSZES SZÁMLÁT MI FIZETTÜK ki!!!!!!!!, még Kásler egy korábbi adósságát is!!!
A Mozgalom nevében a körútra begyűjtött adományokból Kásler kifizette a BAÉSZ 5 alkalmazottjának elmaradt fizetését. Kérdezem én, mi közöm nekem a BAÉSZ alkalmazottjainak fizetéséhez, amit a nevemben is bevett adományokból fizetett!!!!! Hogy a BAÉSZ mire tart 5 alkalmazottat, azt neki kell tudni, de a Mozgalom tudomásom szerint egyet sem tart! Az 5 alkalmazottból az egyik a felesége, a másik ő maga és még három, aki őket kiszolgálja, és ezek után nem elég a bevett adomány a karaván körútra. Ne legyen hányingerem? BEENGEDTÜK A HÁZBA, MAGÁVAL VITTE, AMIT TUDOTT, MAJD KIVERT A HÁZBÓL „A HAZA NEM ELADÓ” MOZGALOMBÓL!
Ez az írás a dolgok anyagi vetületével foglalkozik, ami a szellemiséget és a megfelelő irányt illeti, azzal kapcsolatban hamarosan nálam illetékesebbek készítenek tanulmányt, természetesen azt is közzéteszem. A dolgok anyagi vetületénél jóval súlyosabb az a kár, amelyet a rossz iránnyal okoz.