Ezúttal nem akasztófával, hanem nyílt levéllel tüntettek Bajnai Gordon ellen, mert az egyik ellenzéki tüntetésen ledöntöttek és széttörtek egy olyan hungarocellszobrot, amely a világszerte diktátorként és a szegények, valamint a nyomorékok ellenségeként hírhedtté vált Orbán Viktort ábrázolta. Az Európai Unióban demokráciából is sereghajtó Orbán Viktor védelmében nyílt levelükkel kiállók - szavaik szerint - azért aggódnak, amiben Orbán Viktor a világ csúfja lett: a demokratikus értékekért és valami felelősségért.
Nyílt levélben szólították fel bocsánatkérésre Bajnai Gordont a Fidesz nevű 8:1-es futballpárt elnökének hívei, amiért egy a Bajnai Gordon pártjához, az Együtt PM-hez és a Szolidaritáshoz tartozó tüntetésen a 130 milliárdért stadionkirály Orbán Viktor hungarocellből készült szobrát - pl. a hajléktalanok bebörtönzését is helytelenítő - népi tömegek ledöntötték és széttörték. A Pintér-Simicska futball- és feudalista diktatúra demokratikus vívmányaiért aggodalmaskodó közéleti személyek nem említették nyílt levelükben, hogyan határolódjon el Orbán Viktor és egyre szorosabb koalíciós társa, a Jobbik nevű párt azon fideszes vezetők tömegeitől és fideszes, valamint nyíltan fasiszta szavazóiktól, akik az Orbán Viktor gaztetteit nem helyeslő ellenzéki vezetőket akasztófákkal és sűrűn obszcén szitkozódásokkal, köpködésekkel és fenyegetésekkel fogadták és fogják eztán is várni. Olyan orbánista, fideszes párthordákról van szó, akik miatt a rendőrség már korábban is hatóságként adta utasításba az ellenzék vezetőinek a helyszín gyors elhagyását, mégpedig nem hungarocell képmásuk, hanem a saját testi épségük és életük védelme nevében.
A hungarocellista, nyílt szégyen- és mintegy Bibliai fenevad pecsétlevél aláírói között több író, újságíró, politológus, színész, énekes, rendező, volt sportoló és építész is megtalálható. A Bibliai párhuzam azért is idézhető, mivel Magyarországnak és az Európai Unió sereghajtójának, tulajdonképpeni fenevadjának képmását ábrázoló hungarocellszobrot nem imádták, hanem ledöntötték. A nyílt levél megírása pedig azért is rangos, mivel a hajléktalanoknak egész Magyarországról kitilthatóságát és bebörtönözhetőségét is 240 multimilliomos, úgynevezett "honatya" szavazta meg, sok-sok doktorral és természetesen Magyarország futballdrukkerként funkcionáló és feneketlen zsebű úgynevezett "kereszténydemokratáival". A Pintér-Simicska pártért és annak hungaro-cellás (magyar börtönös) demokratikus értékeiért heroikusan kiállók között található Hámori József akadémikus (aki az első Orbán-kormány minisztere), Pozsgay Imre (aki a demokratikus reformokból Orbán Viktor focidrukkereihez illő morális imbecillitással volt kénytelen elhalálozni), továbbá a demokrácia és a szabadság hívei köréből egész életén át elutasított Szűrös Mátyás. Az akasztófapárt demokráciája mellett írt alá Tulassay Tivadar gyermekgyógyász, egyetemi tanár, a jelenkor és az eltelt 100 év pszichiátriai bűntetteinek eltussolásáról és folytatólagos elkövetéséről is elhíresült Semmelweis Egyetem korábbi rektora, de ugyanitt aláírt személy pl. a hajléktalanok üldözését és bebörtönzését multimilliomosként megszavazott, demokráciából szintén futball-párthalált szenvedett "honanya", Wittner Mária is.
Wittner Mária már ezt megelőzően is 1956-ot megcsúfolónak nevezte a szobordöntő akciót. Tudniillik az akció során a hajléktalanokat világ szégyenre és az egész bolygó megvetésére bebörtönző, a rokkantakat, a láb nélküli nyomorékokat és a halálos betegeket csalóknak bélyegző fenevad, Orbán Viktor képmása került ledöntésre. Sok fideszes szerint legszentebb értékeinket gyalázták meg, amikor a diktatúra legfőbb és abszolút felelősének képmását, azaz Orbán Viktor (már-már apokaliptikus) állóképét ledöntötték. Sok fideszes doktor és multimilliomos fideszes honanya vakarhatja fejét, mi lenne ezzel a világgal, ha mindezen népgyűlölő és népüldöző diktatórikus moslék - amik miatt Magyarországot a világ teljes civilizáltabb hányada hanyatló, az emberi jogokat felrúgó zsebdiktátori államnak tartja - összeomlana. Még a végén több pintéri és simicskás milliárdosnak jutna hely azokban a börtönökben, amelyek megtöltését hajléktalanokkal, emberjogvédő újságírókkal, valamint a parkok fáira vizelő szegényekkel remélték.
Amiképpen azt közös nyílt levelükben megfogalmazták: a magyar társadalom józan többségét - politikai beállítottságtól függetlenül - sokkolta az, ami szeptember 29-én - a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM és a Szolidaritás mozgalom közös politikai rendezvényén - történt. Magyarország elmúlt évtizedeinek lehet, hogy legdemagógabb pártdrukkere, Csizmadia László, a CÖKA elnöke a szokványos uszító stílusában mindenkit szenvedélyes és szabad (értsd: érzelmi-indulati életből, tehát pszichopátiás elfajzásból fakadó) vitára bátorított. Mint azt az orbáni népgyűlölet és népüldözés elleni demonstrációról írták: ami történt, az civilizált országban elfogadhatatlan és "nem fér össze a jó ízléssel és a gyermekeink jövőjéért érzett felelősséggel". Az akasztófapárt demokráciájáért aggódó hívek szerint ehhez hasonló politikai (hungarocell)barbárságnak nincs helye a magyar közéletben, akik pedig "az ilyen szélsőséges megnyilvánulást megtapsolják vagy bátorítják, szégyent hoznak ránk, magyarokra".
Mint az köztudott, az Orbán Viktorral ellenzékben lévő pártok vezetőit és szavazóit - az 1950-es évekre emlékeztető módon - fideszes fekete autókkal követik, ha ügyeiket intézni vidékre mennek, a nem fideszes népi tömegeket pedig fekete autókból fotózzák és filmezik, hogy Rákosi Mátyás részéről is egyértelműen helyeslő elismerést aratna.
Az akasztófapárt demokratikus vívmányaiért aggódó közéleti személyek újra fölöttébb mélységes szegénységi bizonyítványt állítottak ki Magyarország közéletének általános minőségéről is, hiszen az ilyen közéleti összeröffenés és demagóg, felelőtlen és visszataszító, valójában népellenes összecsődülés az egész közéletet minősíti, nem csak az aláíró pártistákat, akik egyoldalú aláírás-akciójukkal ismét teljes fedezetet demonstráltak a tömegek halálát okozó és iszonyú sok ember halálához vezető orbáni tébolyországláshoz. Az ilyen minősíthetetlen és szó szerint életellenes moslék a teljes közéletre visszacsapódik, hiszen miféle ország az, miféle állampolgárokkal, ahol ilyen hitvány áruláshoz és embertelen, népgyűlölő cselekedethez közéleti személyek és magukat tanároknak és gyermerkgyógyászoknak nevező emberek a nevüket adják.
Árkokat ástak az árokásó és tömegsírásó diktátor hívei, de úgy fognak járni, ahogyan a diktátorok hívei szoktak a Világtörténelem során, az utókor által megítélve: az Emberiség őket fogja, mégpedig nem a hajléktalanok, a rokkantak és a halálos betegek tömegsírjainak orbánisták által ásott árkaiba, hanem mint Júdás járt halála után, a gazdagok és a Krisztus Jézus árulóinak épített gazdagok mocskos sírjába földelni. Mert a nép fiainak tömegsírjaiban nincs helyük. Nincs helyük.
Mielőtt a fideszes, csizmadiás és ál-gyermekgyógyászos demagógia és notórius hazudozás morális idiotizmusa kivetni valót keresne a fenti szavaimban, megerősítem, ami ott is világosan áll: az utókorról beszélek. Ők azok, akik ezt a pártsleppet és szégyenteljes akasztófás pártgyülekezetet - miután meghaltak - az áruló, júdási gazdagok temetőibe földelik.
Mert az áldozataik és a szegények temetőibe nem valók.
A Biblia Törvényei szerint viszont eljön az idő, amikor már nem lesz sem sírhelyük, sem nyughelyük.
Cikkajánlat: Megdöbbentő: Orbán Viktor és a Fidesz vezetőinek patológiájából
Villámcikk: Molnár F. Árpád, Orbán Viktor legfőbb titka...