„Könnyű hatalommal és pénzzel mesterséges államokat létrehozni. De mihelyt az az erő, amely létrehozta azokat, meggyengül, vagy a politikai körülmények megváltoznak, ezek az államok azonnal elbuknak.“

(World Review,1951. Nov.)

Emlékezve, a 93 éve történt eseményekre, az  Alsóörsi Hírhatár, egy gondolatébresztő összeállítást prezentál kedves olvasói felé, mindenféle kommentár nélkül, melyet Pap Gábor,  vallás és művelődés történész  szerkesztett kiadvánnyá, méghozzá javarészt külföldi publikációk felhasználásával,  illetve prominens külföldi személyek  nyilatkozatai alapján, Trianon vonatkozásában. 

Mivel a magyar igazságról azt tartják, hogy három, Trianon pedig a nevében hordozza a három nem-et, arra gondoltunk, hogy három részletben, három egymást követő napon közöljük, nehogy túlságosan megfeküdje a gyomrokat.

Az első rész ide klikkelve olvasható.

Az írás második része (innentől valóban) kommentár nélkül olvasható, néhány korabeli képpel kiegészítve. (Domján Tibor)

PAP GÁBOR: TRIANON - LELEPLEZETT NEMZETGYILKOSSÁGI KÍSÉRLET (2. rész)

NÉHÁNY TOVÁBBI NYILATKOZAT A GYŐZTESEK RÉSZÉRŐL
(Kollányi Károly nyomán)

Dami, Aldo a főleg kisebbségi kérdésekkel foglalkozó svájci történész írta. „Ha Magyarország nemzetiségeit erőszakosan be akarta volna olvasztani, évszázadokig lett volna ehhez ideje és hatalma... Magyarország nem követte a francia királyok politikáját, sem a császárságét vagy a forradalmát. Franciaország mindenek felett ezeréves politikai centralizmusának köszönhette, hogy az 1815. és 1871. évi vereségeit könnyen viselte. Magyarországot azonban 1920--ban azért büntették, mert egységesítő politikáját elhanyagolta, és nemzetiségeinek lehetővé tette, hogy területén szabadon fejlődjenek... Ha tényleg elnyomta volna azokat, már régen eltűntek volna, és Magyarország nem jutott volna a trianoni határok közé. Az elnyomatás története, amely alatt más népek szenvedtek volna, csak mese. Ellenkezőleg, a magyarok maguk váltak liberális politikájuk áldozatává. Trianon haszonélvezői a nekik alávetett magyar lakossággal szemben nem gyakorolják azt a türelmet, nagylelkűséget.“ (Le Hongrie de demain. Paris, 1932, 97. old.)

Ugyanőírja: „...a nemzetiségek helyzete a régi Magyarországon összehasonlíthatatlanul jobb volt, Az összehasonlítás teljesen Magyarország javára dől el, amelyre pedig hosszú ideig, indokolatlanul, ujjal mutogattak. Azok a magyarok, akik ma az utódállamokhoz tartoznak, boldogok lehetnének, ha hasonló bánásmódban részesülnének...“ (D. A.: Les noveaux martyrs, destin des minorites. Paris, 1936.)

J. Ficher, Williams ismert angol nemzetközi jogász írta: „A szuverenitás kedvenc szó azon államok vezetőinek szájában, akik cselekedeteiket a nemzetközi jog fórumának ítélőszéke elé bocsátani nem merik.“ (Magyar Szemle, 1928. IX.)

Bizonyos államok ma is erélyesen tiltakoznak „belügyeikbe való beavatkozás ellen“, ha kötelezettségeik teljesítésére figyelmeztetik őket.

A francia külügyminisztérium terve 1918. november 20-án, a magyar-csehszlovák határra vonatkozóan még ilyen volt: „Szlovákia nem egyéb, mint egy mítosz: Észak Magyarország szlovák törzsei sohasem alkottak államot; típusuk sem egységes, faluról falura változik.“ A francia tanulmány szerint azt a teret, ahol a szlovákok számottevő arányban találhatók, keleten az Ung határolja. A vonal Sátoraljaújhely felett Rozsnyóhoz és Rimaszombathoz kanyarog, Losoncnál éri el az Ipolyt, azt észak felé követi, majd lehajlik Nyitra alá, és Pozsony fölé lejt, elérve annak külvárosát, de magát a várost nem, míg végül felfelé haladva, a Morvánál ér véget.

Majd megállapítja a tervezet: „Csupán e vonal mögött lehet szlovák földről beszélni. Sőt, az igazán szlovák lakta területet a Garam vonaláig korlátozhatjuk, az ettől keletre fekvő területen ugyanis mindig csak kisebbségben éltek. Liptó, Zólyom, Trencsén hegyes vidékei a valóban szlovák földek. Az általunk meghúzott etnográfiai vonal sehol sem érinti a Dunát, amely máig megmaradt magyar és német folyamnak. Nem foglalja magában Pozsonyt sem, amelynek üzemeiben dolgoznak ugyan szlovák munkások, és amelynek piaca odavonzza a környék szlovák parasztjait, de ahol 42 németre és 40 magyarra 14 szlovák jut. Pozsony nem szlovák főváros, ha van ilyen, úgy az Túrócszentmárton.“ Így tudták a párizsi külügyminisztériumban a szakértők 1918 őszén, Trianon előtt. (Paix, vol. 69. ff. 28. 64., Les Limites en point de vue ethnique de l’Etat tche-coslovaque. 1918.
nov. 20.)

Jaksch, Wenzel, a neves szudétanémet politikus írta: „Miért fogadták el az I. világháború végén a Quai d'Orsay hivatalai és Foch vezérkara Benes javaslatait, Franciaország saját béketervéről lemondva? Miért támogatták vakon szövetségeseik követeléseit, amikor jogosan őket illette a döntés szerepe?“ (Potsdam 1945, ou l'histoire d'un mensonge. Paris, 1966.)

Fentebb láttuk, hogy a francia külügyminisztérium szakértői jobban voltak értesülve, például a felvidéki helyzetről, mint ahogyan azt Benes, teljesen hazug módon előadta — mégis ő győzött.

Jordan Theodore szintén még az első világháború alatt hirdette, 1916-ban: „Azoknak a népeknek, amelyek a Duna-völgyét lakják, közös érdekeik vannak, amelyek őket mindig, többé-kevésbé kompakt tömbbe csoportosítják. Ez a közös érdek azelőtt a török veszedelem volt. A török veszedelem helyébe a szláv lépett és ez cementezi össze egy tucat nemzetiség eme heterogén szövetségét. Be kell vallanunk, hogy ez a csoportosulás, amelyet Bécs és Budapest irányít, egy tagadhatatlan földrajzi egységet képez!... Ne számítsunk tehát olyan sietve ennek felosztására... Különben jegyezzük meg, hogy csak látszólag dualista állam, mert az osztrák elem észrevétlenül abszorbeálódik, megsemmisül, s a magyar elem uralma alá kerül: a birodalom politikai fővárosa Budapest.“ (Revue Internatonale Sociologique, 1916, 358. o.)

Lloyd George angol miniszterelnök, egy beszédében 1928. okt. 7-én, de emlékirataiban is beismerte: „Minden adat, amelyet bizonyos szövetségeseink a béketárgyalások folyamán szolgáltattak, hazug és hamis volt.“ (Pozzi, Henri: Les Coupables. Paris, 1934.)

Lukaszevski, Jerzy a Monarchia történelmi földrajzában többek között megállapította, hogy „...a többnemzetiségű Monarchia csak egy négy évig tartó rettenetes háború után bomlott fel. Ha kártyavár, szúette képlet lett volna, az első megrázkódtatásra elemeire bomlott volna. Az a vélemény, hogy felbomlása elkerülhetetlen lett volna, ma már csak szórványosan hallható. Maguknál ama államoknál, amelyek 1914-ben Ausztria-Magyarország ellen harcoltak, a felosztás gondolata csak a háború utolsó hónapjaiban jelentkezett. Lloyd George 1918. jan. 25-én egy beszédben, amelyet a szakszervezetek konferenciáján tartott, még közölte, hogy a Monarchia felbontása nem célja a szövetségeseknek.“ (L' Historiogeographie de 1'Ausrtiche-Hongrie, Paris, 1968.)

F. O. Miksche ezredes, ismert szakíró: „Csehszlovákia mesterséges szüleménye egy békekonferenciának, a propaganda gyermeke, áldozatai Ausztria és Magyarország voltak. Új államokat alkottak, amelyek semmivel sem voltak kevésbé kevert nemzetiségűek, mint a Duna-birodalom volt. De hiányzott belőlük az összefogó erő és hagyomány... Nem tagadható, hogy a bécsi jegyzőkönyvekkel teremtett új határok sokkal inkább megfeleltek a népi határvonalaknak, mint az 1918-20-as határok.“ (Donaufoderation. Salzburg, 1953.)

Ugyanő írta: „Könnyű hatalommal és pénzzel mesterséges államokat létrehozni. De mihelyt az az erő, amely létrehozta azokat, meggyengül, vagy a politikai körülmények megváltoznak, ezek az államok azonnal elbuknak.“ (World Review,1951. Nov.)

A. de Menzie francia szenátor a trianoni békéről írta: „A történelem lélekbúvárai sohasem tudják majd megállapítani, hogy e korszakban Franciaország politikája miért acsarkodott egyedül Magyarország ellen, kockáztatva azt, hogy ezzel azoknak kezére játssza, akik egykor esetleg bennünket fenyegetnek.“ (Mármint a németek.) Írta a szenátor Charles Tisseyre Une erreur diplomatique, La Hongrie mutilee című könyvében (Paris, 1922).

Payot: „Magyarország csodálatra méltó földrajzi egység, amelynek egyes részei összhangzatosan egymásra vannak utalva és nem szakíthatók el az egész sérelme nélkül. Magyarország zárt egész, és ennek egyes részei, még ha az országot feldarabolnák is, idővel önmaguktól csatlakoznának vissza a csonka törzshöz.“ . (Olay Ferenc: A magyar művelődés kálváriája. Budapest, 1930.)

Peset, Ernest francia szenátor, a külügyi bizottság elnöke szerint is: „…a dunai táj... nagyszerű gazdasági és katonai egység volt... a természet erői, a térség parancsa, a történelem logikája, az ész útmutatása, az emberföldrajz határozott utasítása... mind mind a magyar mag körüli összefogásra int, ha tartós, biztos államokat akarunk létrehozni. A dunai történelem... természetszerűen hozta létre a dunai birodalmat, mint szükségletet.

Ennek a birodalomnak tehát megvolt a létjoga önmagában és megvolt a létjoga európai szempontból is abban a hivatásban, amelyet a Kelet-Nyugat közötti úthálózat őrzésével betöltött.“

Ugyanő írta 1944-ben: „A Kisantant csökönyösen ragaszkodott a Magyarországgal szemben gyakorolt megértés nélküli, fennhéjazó politikájához. Ezzel a megátalkodottsággal bebizonyította, hogy az európai problémákat képtelen megérteni. A kisebbségek eltiprásával akarták államuk egységét megvalósítani.“ (...et la Paix, Paris 1925. es 1945.)

Pozzi, Henri korábbi francia diplomata írta: „A béke nagy bírái számára a földrajz, történelem, néprajz, azokat a népeket illetően, amelyek sorsáról dönteniük kellett — teljesen ismeretlen volt... Ebben Wilson, Lloyd George és Clemenceau tökéletesen egyforma volt." Fentebb láttuk, hogy Lloyd George beismerte, hazug adatok alapján döntöttek. Pozzi tovább: „Ez rettenetes vád, amelyet azonban sohasem emeltek a felelősökkel szemben, de vonatkozik az Entente tárgyalóira. Nekik észre kellett volna venniük Prága, Bukarest és Belgrád képviselőinek csalárd ügyeskedését, amikor ezek megkísérelték az Ententét képzeletbeli statisztikáikkal, memorandumaikkal, hazugságaikkal félrevezetni, amelyek a trianoni szerződésből a legsúlyosabb igazságtalanságokat eredményezték a diplomácia történetében.“

Ugyanő írta: „Clemenceau mondotta nekem 1918 októberében: „Az összes háborús bűnösök között a románok a legrosszabb bitangok!... A csatatéren gyávák voltak és a vereségben árulók... és ezek után merészkedtek a békekonferencián bérüket követelni!...“

Ugyancsak Pozzi: „Izvolsky (orosz nagykövet Párizsban) 1909. és 1914. között igyekezett a francia közvéleményt háborúra lelkesíteni. Ezt a munkát (éppen így Benes és Masaryk a háború alatt) a párizsi sajtó megvesztegethetősége könnyítette meg. A történészek számára, akik jól vannak értesülve, a trianoni konferencia André Tradieu műve. Clemenceau és Wilson mögött takarva, mindent ő rendezett és valósított meg. Ma már abban a helyzetben vagyunk, hogy a hiba rettenetes méreteit felismerjük, amellyel a szövetségeseket Trianonban félrevezette, vak gyűlöletével, igyekezetével, hogy a cseh és szerb szlávizmustól és a szövetséges románoktól abból a zsákmányból, amelyre mohón vártak, semmit el ne vegyenek, amire ígéretet kaptak, ő évek óta munkatársuk, fizetett ügynökük volt.“

Ugyancsak Pozzi: „A legyőzöttek között senki sem szenvedett oly súlyosan, mint Magyarország. Az igazságosság nevében a szó szoros értelmében felnégyelték. Elítélése egyenlő volt a kivégzéssel. Még soha egy erőszakos béke nem volt ily egyoldalúan brutális, ilyen értelmetlenül romboló, dühtől vezetett, elfelejtve a világtörténelem tanítását, nem számolva azzal, hogy régi gyűlöletet újraéleszt, mint ez az „értelmes és jóvátevő“ béke 1920-ban. Trianon csak helyben hagyta tényleg az úgynevezett utódállamok csapatainak területfoglalását — az ellenségeskedések befejezése után, a fegyverszüneti szerződések megszegésével. Az intrika és hatalomvágy konzorciuma propaganda cikkeivel, csekkfüzeteivel dolgozva — hivatalok és szerkesztőségek előszobáiban, a befolyásos lapoknál Párizsban, Rómában, Londonban és Washingtonban; hamisítottak térképeket, statisztikát, dokumentumokat változtattak meg, lókupec-módszerekkel dolgozva, mint a vásárban. Clemenceau — sajnos, későn, amikor mesterkedéseiket látta — békénk sakálainak nevezte őket.“ (Les Coupables. Paris,1934.)

Reclus, Elisee Európa egyik legismertebb földrajztudósa, aki egy ideig Magyarországon is tartózkodott, az országot jól ismerte, megállapításai szerint az európai kontinensen nincs egyetlen állam sem, amelyik olyan megbonthatatlan, szétszakíthatatlan földrajzi egység volna, mint a régi Magyarország. „Magyarország rendkívüli előnye, hogy a szó szoros értelmében vett földrajzi egység. A magyar királyság földrajzi szempontból Európa egyik legösszefüggőbb területe. Akárhogyan is alakuljon a közép-európai államok sorsa,az bizonyos, hogy a magyarság mindig a legjelentősebb szerepet fogja játszani a Kárpátok által körülvett óriási
arénában.“ (Nouvelle Geographie Universelle T. III. Paris,1878.)

De la Reveliere: „Ha a mai Magyarországot a Kisantanttal összehasonlítjuk, látjuk, hogy magot képez, az erő központját, befolyását egy holnapi csoportosuláshoz, amelyet mi sem elhanyagolni, sem elnyomni nem tudunk. A magyarok egy erődben laknak, amely hadászati és kereskedelmi központja a Duna-medencének. Ezeknek a népeknek irigylésre méltó gazdasági adottságai volnának, ha normális határok között élnének. Ez a képlet, különböző elemekből, tulajdonképpen egységben kellett volna, hogy maradjon.“ De la Reveliére már 1923-ban előre látta, hogy: „…eljön az idő, amikor a természetes test, amelyik Magyarországot oly sokáig alkotta, arra törekszik, hogy leválasztott tagjait ismét egyesítse és ezek valamikor önként találnak vissza az eredeti keretbe.“(Europe Centrale: Etude d’incendie. Paris, 1923.)

Roux, Georges 1931-ben foglalkozott a békeszerződések revíziója kérdésével, ismerve létrejöttük előzményeit, a háború alatt „erőteljes, hazug propagandával igyekeztek a kormányok a katonák harci szellemét fokozni. A tények meghamisítása szabállyá vált, a gyűlölet szent érzelemmé. Eszméket kovácsoltak erkölcsi önigazolásra, a saját nép lelkesítésére és az ellenség demoralizálására. Ilyen hangulatban voltak a szövetségesek, amikor a Központi Hatalmak 1918-ban összeomlottak. A győzelem feles; váratlan és nem remélt volt: A gyors cselekvés vágya nem adott időt a meggondolásra. A győzelmi mámorban hónapok alatt készült el a béke, az új Európa, korlátlan hatalommal. Világos, hogy a magyarok az erőszakos területi csonkítást nem vették egyszerűen tudomásul, amelyek mindennemű nemzetközi jogba ütköztek, a lakosság megkérdezése nélkül. Végül volt egyetlen népszavazás, Sopronban, a magyarok győzelmével, Ausztriával, amely maga is vesztes volt. Az új államokban, amelyeket a győztesek támogattak, nem engedtek meg egyetlen népszavazást sem.“ (Reviser les traites? Paris, 1931.)

Nem hiába mondotta Tardieu, a békeszerződések egyik főbábája: „Választanunk kellett a népszavazás vagy Csehszlovákia megteremtése között.“ Őt pedig az utóbbiért fizették meg.

Taillandier, Saint-Rene: „A magyar nemzet nem pusztulhat el, s ha sírba tennék is, előbb-utóbb fel fog támadni. Magyarországot, a nemzetek mártírját, csodálatraméltó politikai érettsége emeli ki a habsburgi monarchia népei közül.“ (Dr. Olay Ferenc idézett műve.)

(a befejező rész  06.06-án olvasható az Alsóörsi Hírhatárban)