. Ma Julianna napja van.
May János, a hős
2012-03-13 23:08:21
May János, a hős

May János, a hős

Amikor egy magyar embernek az 1848-as évszámot említik, az első dolog, ami eszébe jut a szabadságharc, az áprilisi törvények, március 15-e, a Pilvax kávéház, majd jönnek a nagy nevek, mint Batthyány Lajos, no és persze Petőfi Sándor. De ki tudja megmondani, hogy miért is hirdeti márványtábla és utca May János emlékét Alsóörsön?

 

Johann May osztrák származású honvéd alezredes volt, aki polgári család sarjaként Bécsben született, 1809-ben. Élete hamarosan jelentős fordulatot vett, hiszen már gyerekként Alsóörsre került és elemi iskoláit is itt végezte, ezután, pedig - mint annyi más fiatal - dicsőségre vágyva 1827-ben belépett a császári és királyi hadseregbe. Itt először a tüzérséghez került: közvitézként szolgált a 2. tüzérezredben. Hamarosan kivívta elöljárói elismerését és 1830-ban már a bombászkar őrmestere volt.

 

A függetlenségi harcok kirobbanásakor Komáromban, hadnagyként a Belvardo 5. tüzérezredben teljesített szolgálatot. Több társával együtt átállt a magyar honvédhadseregbe és a kormány azonnal kinevezte az újjászervezésre váró fegyvernem tanárává. Tüzéroktatóként az önkénteseket és a nemzetőrség egységeit tanította lövegkezelésre. 1848. novemberében századossá nevezték ki és egykori szolgálati helyén, Komáromban és lövegparancsnok lett, majd az első ostrom után őrnaggyá léptették elő.

 

A VIII. hadtest vezérkari tisztjeként, jelentős érdemeket szerzett a vár megerősítésében és hadászatilag fontos kiépítésében. Irányításával készültek el a Duna jobb parti sáncai. A harcokban kimutatott példamutató magatartásáért, Klapka György, az erőd parancsnoka, 1849. szeptember 7-én alezredessé léptette elő.

 

Komárom kapitulációja után kis ideig az országban bujdosott, majd az itáliai Piemontba emigrált. A megtorlások elcsitulását követően, 1850-ben visszatért Bécsbe, ahol akadémiai tanárként dolgozott. Ebben az időszakban került szoros kapcsolatban a magyar nemzeti ellenállás tagjaival, köztük egykori tiszttársával Mack Józseffel is.

 

1851. tavaszán, titokban a Törökországba utazott, ahol személyes beszélgetést folytatott Kossuth Lajossal. Az egykori kormányzó utasítására, hazatérése után, a bécsi diákokból és volt forradalmárokból ellenálló csoportot szervezet. A magyarországi és erdélyi mozgalmak vezetőivel tervet dolgozott ki a magyarországi várak elfoglalására és a függetlenségi harc fegyveres folytatására.

Terveik nem valósulhattak meg, mert 1851. december 1-én, árulás következtében letartóztatták többek közt Kossuth nővéreit és az ő neve is felkerült az elfogandók listájára.

 

Bécsben letartóztatták és haditörvényszék elé állították. Felségárulással, forradalmi szervezkedéssel vádolták, ezt a bíróság több bizonyítékkal is alátámasztotta, de nem ismerte el bűnösségét és megtagadott minden vallomást. Azért, hogy társait mentse, bár kegyetlenül megkínozták, még erőszakkal sem tudták vallomásra kényszeríteni, börtöncellájában öngyilkosságot követett el. Felgyújtotta ágyának szalmazsákját és tűzhalált szenvedett.

 

Ezzel a történelmi ténnyel ellentétben Alsóörsön él egy helyi hagyomány, mely szerint a császáriak May Jánost bekerítették Alsóörs és Lovas határában a Balaton-parton; ő pedig egy nádkunyhóba menekült, azt gyújtotta magára és úgy pusztult el. Bárhogy legyen is, May János honvéd százados, Kossuth Lajos segédtisztjének emlékét kegyelettel őrzi Alsóörs lakossága, hiszen a hazáért és a szabadságért halt hősi halált.


Guáth Klaudia





 

További híreink
„A legnagyobb magyar alapította – a legkisebb lerombolja...” – kamikaze-repülésben az MTA
A tegnapi, MTA-székház előtt megtartott jelentős szimpátiatüntetés alatt a kora estébe nyúló akadémiai vita eredménye a klasszikus Mátyás király és a lány-mesét idézően d...
2019-02-13 16:29:19, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Végleges: Kövér László kirúgatja Demeter Mártát
Kövér László házelnök javasolja, hogy az Országgyűlés mentse fel a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöki, valamint tagsági posztjáról az LMP-s Demeter Mártát - tájé...
2019-02-12 15:45:45, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Ami nem hangzott el a kormányfő évértékelőjén: egekben az élelmiszerek ára
2,7 százalékos inflációt mért a KSH januárban, a legjobban a dohány, valamint az élelmiszerek ára nőtt.
2019-02-12 15:45:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Orbán évértékelőjének hét pontos ígérgetés-cunamija Ceausescu utolsó beszédére emlékeztet – írja közösségi old...
Bővebben >>