Ugyanazért az otthonvédelemért kétszer akarták bebörtönözni a rendőrségre hurcolt és ott bántalmazott otthonvédőt, Horváth Lászlót, aki már börtönben ült amiatt, mert a 68 éves, amputált lábú keresztény nagymama és unokája kilakoltatásakor nem távozott a lakás elől.
Balogh Béla, a Koppány Csoport elnöke, Magyarország legnagyobb hatású otthonvédő vezetője Gyetvai Tibor rendőrkapitány és társai újabb kirívó esete miatt értesítette az Alsóörsi Hírhatárt.
Balogh Béla elnök beszámolója szerint 2013. december 3-án, vagyis tegnap Gyetvai Tibor, a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányságának vezetője parancsára előállították Horváth Lászlót, az otthonvédő Koppány Csoport tagját.
Horváth László ugyanis jelen volt 2012. július 2-án az akkor 68 esztendős Nagy Lajosné (Emma néni) és unokája rendőrség általi kilakoltatásakor, ahol a XV. kerületi Rendőrkapitányság kezdeményezésére elmarasztalták, majd bírósági úton, a rá kiszabott pénzbírságot letöltendő szabadságvesztésre változtatták.
Horváth László ellen azért kellett a legsúlyosabb kényszerintézkedést foganatosítani, mert azzal a cselekményével, hogy az amputált lábú, 68 éves keresztény, roma származású asszony és unokája kilakoltatását a jelenlétével akadályozta, olyan veszélyt jelent a társadalomra, hogy ha nem tud vagy nem akar pénzt fizetni, akkor mindenképpen be kell börtönözni.
Horváth László az emberi jogok védelme megtorlására kiszabott börtönbüntetést letöltötte, majd szabadult.
2013. december 3-án mégis azzal fogatta el Gyetvai Tibor kőbányai rendőrkapitány, hogy nem töltötte le az otthonvédelem miatt kirótt szabadságvesztését. Az erőszakkal elhurcolt Horváth László hiába bizonygatta a rendőrségen, hogy már letöltötte a büntetést, mégis 14 órát fogva tartották, eközben a fogdában megrúgták, a fogdában könnygázzal lefújták, majd átszállították a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézetbe, azaz a baracskai börtönbe. Ott derült csak ki (vagy ott ismerték be ), hogy az Európai Unió demokratikus sereghajtójaként hírhedt Magyarországon már letöltötte a szociális érdemeiért megítélt börtönbüntetést.
Balogh Béla, a Koppány Csoport elnöke - a botrányos és sorozatos jogsértések miatt - találkozót szervezett a teve utcai rendőrpalotához, vagyis az Országos Rendőr-főkapitányság épületéhez 2013. december 6-ára, azaz péntekre, 13:00 órától, ahová meghívott minden civilt, az Internetes médiumokat, továbbá az országos rendőrfőkapitányt, Papp Károlyt, valamint a jogvédő elleni intézkedésekért közvetlen felelősként megnevezett Gyetvai Tibor kőbányai rendőrkapitányt. Az eseményen a börtönbe hurcolt Horváth László is részt vesz, ahol a feltett kérdésekre személyesen válaszol - ígérte Balogh Béla, Magyarország legnevesebb otthonvédő közösségének, a Koppány Csoportnak az elnöke.
Gyetvai Tibor kőbányai rendőrkapitány visszatérő botránytémája lapunknak.
A BRFK X. kerületi Rendőrkapitányságának első embere ugyanis emblematikus alakja a magyarországi, köztörvényes újságíró-üldözéseknek is.
Orbánék egyik történelmi bukáspéldája az a 10 gyermekes Faragó Ferenc Mihályné (Emőke) és családja utcára dobása is, amely után az összes, a család lakásában tartózkodó újságírót és civilt, rengeteg rendőrségi, ügyészségi, majd bírósági hamis váddal, köztörvényes módon elmarasztalták, hiába kerültek általunk a Világhálóra a mindent adekvátan bizonyító filmfelvételek. (Klikk 1., 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 12., 13., 14.)
A hamis vádakban összenőtt, köztörvényes maffiaként manifesztálódott közpénzes bűnszervezet kiemelkedő alakja volt és maradt azóta is Gyetvai Tibor (Horváth László előállításáért, megveréséért, lefújásáért és börtönbe hurcolásáért személyi felelős X. kerületi rendőrkapitány), továbbá a 2006-os, lakosság elleni sortüzekből hírhedté és végleg megvetetté vált Készenléti Rendőrség (akkori nevén REBISZ), valamint többek között a Hatvani Rendőrkapitányság, aztán Polt Péter legfőbb ügyész frissen kinevezett és külön első díjjal jutalmazott főügyészségi ügyésze és vezető ügyésze, Ott István, aki emellett a Rendészeti Doktoranduszok Országos Egyesülete (RDOE) alelnöke, továbbá többek között a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB).
Gyetvai Tibor X. kerületi rendőrkapitánnyal - a rendőrei halmazati bűncselekményei miatt - hivatalosan is találkoztunk (Domján Tibor, a Debreceni Hírhatár főszerkesztője és Molnár F. Árpád, az Alsóörsi Hírhatár főszerkesztője), de Gyetvai Tibor diplomatikusan világossá tette, hogy semmiféle retorziót nem akar alkalmazni a nyilvánosan bűncselekmények sorába bukott rendőrei ellen és semmiféle bűnmegelőző tevékenységet sem óhajt folytatni, hogy a jövőben ilyen esetek ne fordulhassanak elő.
Ahogyan ez az eset is mutatja, állta a szavát, sőt!
Az eset azt az afrikai példát is eszünkbe juttathatja, amely során - ott az állam elmaradottsága miatt - ártatlanokat zártak elmegyógyintézetbe. Ott az történt, hogy busszal szállították át az elmebetegeket egyik helyről a másikra, ám a sofőr igénytelensége miatt az ápoltak összese megszökött. Ezért a sofőr megállt egy buszmegállónál és segítségét kínálta fel az ott várakozóknak, hogy ingyen elviszi őket. De a célja az volt, hogy leszállítsa az árut, azt az ember-darabszámot, amivel rendelkeznie kellett, ezért a gyanútlan civileket az elmegyógyintézetbe vitte. S mivel a pszichiáterek szakértelme és színvonala Afrikában sem magasabb szintű, mint Magyarországon, ezért kivétel nélkül mindenkiről elhitték, hogy zárt intézetbe való elmebetegek és be is zártak mindenkit. A folyamatosan tiltakozó, egészséges ápoltakról csak idő elteltével derült ki, hogy nem elmebetegek zendüléséről van szó, hanem mindenki egészséges és - mint Magyarországon - a szerv félőrült bűnözője az, akit egyáltalán nem érdekeltek az emberi jogok és a következmények. A sok pszichiátriai szakmai zseni pedig - akik ezzel az erővel beállhatnának Gyetvai Tibor rendőrei közé, de elmehetnének a REBISZ-hez is vagy betölthetnének bármilyen emberjogvédőket és újságírókat üldöző bírói funkciót - nem vették észre, ami egy hétköznapi, normális ember számára azonnal szembetűnő lenne, vagyis hogy az elfogott civilek egytől egyig ártatlanok.
Az akkor 68 éves Emma néni kilakoltatásáról annak idején dokumentumfilmet is publikáltunk, a következő címmel: "68 éves, lábak nélküli keresztény nagymama és 15 éves unokája kilakoltatási botránya - Pázmány Péter utca 108.; XV. kerület (Kordokumentumfilm 2012, Orbániáda)".
A kilakoltatás után, a dokumentumfilm betiltása érdekében pert indított és szervezett a XV. kerületi rendőrkapitányságának több vezetője. Az ügyben - az én beidézésemmel - titkosított, zárt tárgyalást rendeltek el, mely után azonnal filmes beszámolót készítettünk. (Ide klikkelve megtekinthető!)
Cikk: Molnár F. Árpád